Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Emelik a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét

2016. október 5. 9:02 // Forrás: MTI
A napokban kapják meg első megemelt bérüket az egészségügyben és az oktatásban dolgozók, a következő években pedig fokozatos emelés várható - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy hogy az egészségügyben és az oktatásban már megkezdett fokozatos béremeléseket a következő években is folytatják. Az egészségügyben 2012 és 2019 között megduplázódik az ápolók fizetése. Az ápolók körében van olyan, aki 35 ezer, az orvosoknál pedig 107 ezer forintos havi emelést kap.

Rétvári szerint az egészségügyi dolgozók elvándorlása több tényezőtől függ, de az egyik fő ok a pénz, ezért döntöttek úgy, hogy érdemi emelést hajtanak végre. A jövő évi költségvetésben 171 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, ebből 81 milliárdos többletet csak az egészségügyi bérekre fordítanak majd.

A pedagógusok emelését szokás szerint a szeptemberi iskolakezdéshez igazították, így ők is a napokban kaphatják meg megemelt fizetésüket. A pedagógusok bére 2013-hoz képest 2017-re a másfélszeresére emelkedik - tette hozzá az államtitkár.

vehir.hu
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. ma 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.