Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

A szabadságvágy vezérli a nemzetet

2016. október 8. 12:32
Veszprémben rendezte meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezését a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet szombaton.

A Megyeháza Szent István-termében közel kétszázan vettek részt az ünnepségen – Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a megjelent '56-os hősök összesen mintegy kétszáz évet töltöttek börtönben a forradalomban betöltött szerepük miatt.

A rendezvény vezérszónoka, dr. Boross Péter korábbi miniszterelnök – Nagy Károly kanonok és Kálmán Csaba lelkipásztor prédikációira reagálva – kijelentette: olyan Európában élünk, ami a lisszaboni szerződésben szándékosan mellőzte Európa keresztényi jellegét – „és valóban nem is nevezhető kereszténynek mindaz, ami nyugat felől áramlik felénk”. Annál nemesebb kitartani az Európa cölöpjeit lerakó, Európa szellemiségét meghatározó kereszténység mellett – tette hozzá.

dr. Boross Péterdr. Boross Péter

„Hatvan esztendő nagyon sok idő. Ha történelmi léptékkel mérjük, elgondolhatjuk, mi történt az országgal az 1867-es kiegyezést követő hatvan évben” – folytatta, felidézve: az az időszak Trianonhoz vezette az országot. Az elmúlt hatvan év azonban jobb kifejlettel zárult.

„Ma már nem emlékszik a többség, ismertetni, magyarázni kell, hogy mi történt 1956-ban, mert a lakosság nyolcvan százaléka kicsi gyermek volt, vagy meg sem született azokon a napokon, amikre most emlékezünk.”

Nem véletlen, hogy a környező, hasonló sorsú, elnyomott országok közül éppen Magyarországon történt forradalom. „A szabadságvágy olyan erős érzelmi töltéssel vezérli ezt a nemzetet jó- és balsorsában egyaránt, hogy '56-nak szükségképpen nálunk kellett bekövetkeznie, mert ilyen az örökségünk”. A miniszterelnök felelevenítette: a török hódoltságot követően minden évszázadnak megvolt a maga heroikus következménye: a Rákóczi-szabadságharc, aztán 1848 – amiből mindmáig építkezünk és merítünk, a XX. század pedig elhozta 1956-ot.

„A szabadságvágy belső indítékai röpítik a nemzetet abba a szellemi-fizikai állapotba, amikor nem számol a következményekkel, nem taktikázik, hanem fegyvert ragad. Az emlékezések mindnyájunkat arra köteleznek, hogy ismerkedjünk meg nemzetünk e sajátosságával, hordozzuk kincsként, és megmaradásunk zálogaként tekintsünk rá. Amikor idegenszerű súly nehezedik ránk, akkor ezekre az érzelmi alapokra kell építenünk, kesztyűt dobva minden olyan szándéknak, ami érdekeink ellen szól.”

Boross Péter kitüntetést vesz átBoross Péter kitüntetést vesz át

Boross úgy fogalmazott: 1956 egy vérig sértett nemzet dühkitörése volt. A miniszterelnök szerint mindmáig tart történelmünk torzítása, ami 1945-tel kezdődött. Helyre kell biccenteni kissé szennyezett történelemtudományunkat! – hívta fel a figyelmet, felidézve a negyvenes éveket. „Hogy rombolta szét a faluk évszázados rendjét és egyensúlyát a földosztás! Hogy borult fel minden, hogy vált hétköznapivá a helyi önkény! (…) Mennyi sors esett áldozatul, és ezek még nem a legvadabb lépések voltak! Azok lettek árulók, akik áldozatot hoztak a nemzet ügyéért. Elterjedt a primitivitás kultusza. Ezt kellett elviselnie a nemzetnek, és amikor kis esély támadt, akkor egyszerre, minden előszervezés, minden rendszerezés és külső segítség nélkül egyszer csak fellobbant, ami az előző évszázadokban is egyszer-egyszer, és a nemzet tizenkét nap alatt átformálta magát. A mi értékalapzatunk rendíthetetlen akkor is, ha mások szívesen elhagynák.”

Porga Gyula átveszi a Hűséggel a Hazához ÉrdemkeresztetPorga Gyula átveszi a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet

A Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet Országos Elnöksége „Hűséggel a Hazához Érdemkereszt” kitüntetést adományozott azoknak, akik 1956-ban tevékenyen hozzájárultak a szabadságért vívott harchoz. A szervezet díjazott olyan közéleti szereplőket is, akik munkásságukkal sokat tettek 1956 emlékeinek ápolásáért, szellemiségének ápolásáért. Mások mellett díjat adományoztak Boross Péter és Orbán Viktor miniszterelnököknek, Torgyán József korábbi földművelési- és vidékfejlesztési miniszternek, a megyei közgyűlés elnökének és alelnökének: Polgárdy Imrének és Fenyvesi Zoltánnak, Takács Szabolcs kormánymegbízottnak, Veszprém polgármesterének és alpolgármesterének: Porga Gyulának és Némedi Lajosnak.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.