Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Kivonulnak Gyurcsányék a parlamentből

2016. október 10. 10:29 // Forrás: hirado.hu, Index
Nem vesznek részt a jövőben a parlament munkájában a DK országgyűlési képviselői, mindannyian végleg kivonulnak. Erről döntött a hétvégén rendkívüli ülésén a DK elnöksége, értesült az Index.

A hirado.hu ma reggeli cikkében azt írja, a DK-s bojkott azt jelenti, hogy mostantól a négy képviselő, Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varjú László és Oláh Lajos nem vesznek részt az üléseken és a bizottsági munkákban, nem hallgatják végig a napirend előtti hozzászólásokat, nem járnak be szavazni sem – számolt be róla a hírportál.

Az Index úgy tudja, a párt csak azokra a kétharmados szavazásokra függeszti majd fel a bojkottot, ahol matematikai értelemben szükség van a DK-sokra, hogy ne legyen meg a Fidesz kétharmada.

A DK-sok tisztában vannak azzal, hogy a házelnök a távolmaradásért pénzbüntetést szabhat ki rájuk. Ennek ellenére sem fognak visszatérni a parlamentbe.

gyurcsány ferenc májusban tartott lakossági fórumot Veszprémbengyurcsány ferenc májusban tartott lakossági fórumot Veszprémben

Az alaptörvény ugyanakkor kimondja, hogy egy képviselő mandátuma megszűnik, „ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában”. Erre információnk szerint azt a megoldást találták ki Gyurcsányék, hogy egy „jelentéktelenebb” szavazáson egy év múlva bemennek gombot nyomni.

Gyurcsány Ferenc a Népszabadság kiadásának szombati felfüggesztése után hívta össze a pártvezetést, ahol nagy vita után döntöttek a teljes bojkottról.

A DK-s elnökségi tagok többsége számára a kvótakampány és az érvénytelen kvótaszavazás utáni fideszes reakciók (alaptörvény-módosítás benyújtása) után a Népszabadság felszámolása volt az utolsó csepp a pohárban.

A DK-s bojkottot a tervek szerint hétfőn jelentik be. A Demokratikus Koalíció 12:30-ra sajtótájékoztatót hirdetett meg a Parlamentbe.

A hirado.hu elérte Vadai Ágnest, aki nem akart nyilatkozni az ügyben, de a párt központjának egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa megerősítette a hírt.

Friss(14:13):

A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői hétfőtől - a kétharmados szavazásokat kivéve - nem vesznek részt a parlament munkájában - jelentette be a párt elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem vesznek részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, a határozathozatalokban, nem nyújtanak be írásbeli kérdéseket, egyúttal tudomásul veszik, hogy emiatt elveszítik teljes képviselői tiszteletdíjukat.

Az elmúlt napok történései, különösen a népszavazás eredményeinek "elhazudása", a "szemforgató alkotmányozás", az, hogy korábban maga a miniszterelnök rendelte el civil szervezetek törvénytelen vegzálását, végül pedig a Népszabadság politikai indíttatású bezárása nem hagyott más választást - indokolta döntésüket, hozzátéve: ha nem lépnek, akkor a DK is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének láncszemeivé válik.
Hangsúlyozta, abban nem segíthetnek, hogy helyreálljon a kormány kétharmados többsége, ezért a kétharmados szavazásokon a jövőben is voksolnak majd. Emellett a parlamenten kívüli kötelezettségeiknek, valamint a választópolgárokkal való kapcsolattartás követelményeinek továbbra is eleget tesznek - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc közölte: a DK elnökségének döntéséről vasárnap tájékoztatta Molnár Gyulát, az MSZP és Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.