Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Van Rompuy: nem működik a menedékkérők áthelyezését célzó uniós mechanizmus

2016. október 12. 13:44 // Forrás: mti
Nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus - szögezte le Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a Le Soir című belga napilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg.

Az egykori belga kormányfő elmondta, hogy továbbra is a szolidaritás pártján áll, azonban már kezdettől fogva kétségei vannak a menekültek Európai Unión belüli áthelyezésének működőképességét illetően. Hozzátette, bár a mechanizmus a jelek szerint nem működik - és ennek Van Rompuy fogalmazása szerint "nem csak Magyarország az oka" -, nincs más megoldási javaslata.

Mint mondta, kezdetben mindenki üdvözölte Angela Merkel német kancellárnak a válság kezelését célzó "humanitárius és nemes megközelítését". Németország és a többi ország azonban hamar felismerte, hogy "vannak határai a szolidaritásnak és a nagylelkűségnek" - tette hozzá.

"Ha minden évben befogadnának egymillió menekültet, az veszélybe sodorná a politikai stabilitást Németországban és máshol, s így az Európai Unió egészében is"

- hangsúlyozta Van Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az uniós állam- és kormányfők testületét. Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezményről szólva az Európai Tanács volt elnöke kijelentette, "természetesen nem örül mindenki" a megállapodás létrejöttének, annak hiányában azonban "tarthatatlan helyzetben lennénk", ez pedig "beláthatatlan politikai következményekkel" járna.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. 2024. április 16. 9:11 Magyar titkosszolgálati jelentés: a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár Magyar titkosszolgálati jelentés: a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár A migráció kiemelt terrorveszéllyel jár, ezt a napokban részben nyilvánossá vált titkosszolgálati jelentés mindenki számára világossá teszi - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. 2023. november 6. 11:47 Szentkirályi Alexandra: egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok Szentkirályi Alexandra: egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok Nyolc éve áll a magyar határon 165 kilométer hosszú és négy méter magas kerítés, ez idő alatt csaknem egymillió migránst tartóztattak fel a hatóságok - közölte a kormányszóvivő kedden Röszkén. 2023. szeptember 5. 12:54 Migránsokat és embercsempészt fogtak a rendőrök Litérnél Migránsokat és embercsempészt fogtak a rendőrök Litérnél Az esetről több képet is közzétett Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 2023. július 10. 12:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.