Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

DK: a Jobbik nem tekinthető többet ellenzéki pártnak

2016. október 18. 12:45 // Forrás: mti
A Demokratikus Koalíció szerint nem tekinthető többé ellenzéki pártnak a Jobbik, ha részt vesz az alaptörvény hetedik módosításában.

A párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Orbán Viktor felhatalmazás nélkül nyújtott be alaptörvény-módosító javaslatot az érvénytelen népszavazás után, a kétharmados többséghez a Fidesznek szüksége van a Jobbikra, Vona Gábor pedig a miniszterelnök segítségére siet. Gréczy Zsolt szerint Orbán Viktor és Vona Gábor Jobbik-elnök kedd délutánra tervezett találkozójával véget ér az az illúzió, hogy a Jobbik ellenzéki párt lenne.

Orbán Viktor neve mára láthatóan teljesen egybeforrt a szélsőjobbal, a keddi nap ennek a szövetségnek a megerősítése, a találkozó után a magyar kormányfő le sem tagadhatja, hogy ő az egyetlen szélsőjobboldali miniszterelnök az Európai Unióban - fogalmazottt a szóvivő, aki az egyeztetést "egy polgári köri találkozónak" minősítette, és egy koalíció előkészítéseként értékelte.

Gréczy Zsolt hozzátette: ha a nép szava semmit sem számít, azt nem demokráciának, hanem önkénynek hívják. A DK továbbra is bojkottálja az Országgyűlést, politikusaik az alaptörvény-módosításában sem vesznek részt.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.