A megjelenteket Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte. A szabadság, szolidaritás nemcsak szép szavak – mondta –, hanem nagyon nemes emberi érzések is, amik mind a magyar, mind a lengyel nép egymáshoz való viszonyát évszázadokon át meghatározták. Ez a két, földrajzilag talán távol található nép szívben és lélekben annál közelebb áll egymáshoz.
Rónayné Slaba Ewa Maria, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke szerint kevés, ha csak emlékezünk a két nép barátságára: ahhoz, hogy ez fennmaradjon, tovább kell vinni a szimpátiát. Ezért fontos, hogy a fiatalok magukénak érezzék ezt a történetet, ők folytassák a hagyományokat, mert nélkülük „hiábavaló lenne minden”. 1956 mindkét nemzetből szedett fiatal áldozatokat, mindkét országnak okozott szomorú emlékeket, de van a mai napig tartó pozitív üzenete is: ez a két ország az, ami az európai gyökereket és a keresztény értékeket a leghangosabban védelmezi az Európai Unióban.
Lagzi Gábor, a Pannon Egyetem Modern Filológia Tanszék adjunktusa 1956 poznańi és budapesti eseményeit vázolta, és felhívta a figyelmet az összefüggésekre.
Mint mondta, Lengyelország mindig kilógott a keleti blokkból, a kommunizmus kevésbé volt elfogadott ideológia, a mezőgazdaságban megmaradtak a magántulajdonú földek, az erős katolikus egyház pedig tompította a kommunizmus hatásait. Sztálin halála után, különösen 1956-tól indultak meg a változások. Ebben az évben Lengyelországban is személyi cserék történtek a párt élén, a liberalizáció jegyében több tízezer politikai foglyot engedtek szabadon, és a kommunista keretek között a sajtóban is szabadabbá váltak a kritikusabb hangok.
A poznańi Sztálin Fémgyárban dolgozó munkások 1956. június 28-án sztrájkot szerveztek és az utcára vonultak, mert rosszabbodtak a munka- és életkörülményeik, miközben a gyár vezetése lekezelően bánt velük. A tömeg békésen a központi térre vonult – körülbelül százezer főről beszélünk – akik azt akarták elérni, hogy a miniszterelnök tárgyaljon a munkások képviselőivel. A helyi pártvezetés erről hallani sem akart, a munkások pedig emiatt radikalizálódtak, és egy részük megpróbálta elfoglalni az állambiztonság helyi székhelyét, míg mások a börtönt ostromolták.
A hatalom számára felfoghatatlan volt, hogy a munkás kormánnyal szemben éppen a munkások lépnek fel, ezért katonai erőt vetett be. A tankok jelenléte erődemonstráció volt, a lakosság megfélemlítését szolgálta. A fegyvertelen civilek és a páncélos járművek ütközete pár óra alatt végbement, ötvenhét ember vesztette életét, több százan megsérültek, százakat ért valamilyen retorzió. A poznańi lázadás sokk volt a társadalom számára, a pártban megerősödtek a frakcióharcok, a sajtó felett meggyengült az ellenőrzés, senki nem hitte el, hogy imperialista ügynökök működésének következményei voltak a történtek.
Ez indította el azokat a változásokat, amik októberben valósultak meg. A párt élén csere történt, a nagy társadalmi támogatást élvező Władysław Gomułka került vezető pozícióba. Őt korábban a sztálinista elit börtönbe vetette, tehát elszenvedője volt annak a rendszernek, aminek korábban az arca. Az 1956. októberi események radikális változásokat indítottak el Lengyelországban, de a lengyel szabadság útja nem volt hosszú.
A budapesti forradalom reakció volt a Lengyelországban történtekre. A Varsóból érkező nyugtalan hírek hatására döntöttek úgy a magyar egyetemisták, hogy szimpátiatüntetést rendeznek Budapesten. A tüntetők a Bem-szoborhoz vonultak: ő testesítette meg a magyar-lengyel barátságot, szolidaritást és a szabadságvágyat. A szimpátiatüntetés aztán forradalommá vált, aminek a legigazibb, legőszintébb támogatása Lengyelországból érkezett, ahol szabadabb volt a sajtó, a lengyel társadalom képet kaphatott a budapesti történésekről. Mindent meg is tettek, hogy viszonozzák a budapestiek szolidaritását: gyűjtést szerveztek a magyaroknak, tömegesen mentek a véradó állomásokra, 800 liter vér, rengeteg gyógyszer, kötszer, építőanyag érkezett tőlük Magyarországra.
A magyar forradalom ugyan katonai vereséget szenvedett, de ez nem politikai vereség volt, hiszen szellemisége nem halt el, hatása a mai napig érezhető.