2017. augusztus 20., vasárnap
István névnap

Már látszik az út vége

A lakossági fórumok visszatérő kérdése Kádártán és Gyulafirátóton a régi 82-es út állapota. Az önkormányzat hiába hallotta a panaszokat – egyelőre tehetetlen.

A problémát az okozza, hogy a 82-es út országút, ami állami tulajdonban van, azt a Közlekedési Koordinációs Központ kezeli. Évtizedek teltek el azóta, hogy megépült a főút jelenlegi, Kádártát elkerülő nyomvonala, a régi útvonal – Kádártán a Győri utca és a Vasút utca, Rátóton a Posta utca – azonban nem került az önkormányzat tulajdonába, és emiatt Veszprém városának joga és lehetősége sem volt, hogy az útszakaszt kezelje.

– Gyulafirátóton és Kádártán az önkormányzati utak mellett több utca állami vagy magánkézben van – magyarázta el a helyzetet kérdésünkre Czaun János, a városrészi önkormányzat vezetője. – Ezért kezdeményezte az önkormányzat, hogy átvehesse a Győri, a Vasút és a Posta utcákat az államtól. Ezzel megnyílna a lehetőség, hogy az önkormányzat saját beruházásban rendezze az utak felületét, illetve a hozzá tartozó műtárgyakat: elsősorban az árkot és a járdát.

– Nagyon sok panasz érkezett amiatt, hogy ezek az utak nincsenek rendesen karban tartva, elhanyagoltak. Nehéz szívvel mondtam azt erre, hogy tudunk a problémáról, de nem tehetünk semmit, nem a mi hatáskörünk – jegyezte meg a képviselő. – Most ez megváltozhat, megindult egy folyamat, aminek az eredményeként megújíthatjuk ezeket az utcákat.

Persze erre még várni kell, az átadás-átvétel folyamata nem egyik napról a másikra történik. A kezdeményezést már tavaly elindította az önkormányzat, és jó eséllyel jövőre lezárulhat. – Mozgásban van a folyamat, küszöbön áll az, hogy átvehessük az utcákat – jelentette ki Czaun János.

– Vannak jó példák arra is, hogy az állam saját erejéből újít meg a települések belterületén található útszakaszokat. Ez történt idén nyáron a gyulafirátóti Zirci utcával is, ami ma már nagyon szép állapotban van – tette hozzá a képviselő.