Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Aláírásgyűjtéssel térítenék el az elektorokat

2016. november 12. 10:19 // Forrás: mti, vehir
Interneten és közösségi oldalon közzétett petícióban kérik az amerikai elektorokat, hogy a választási eredményektől függetlenül Hillary Clintont, a Demokrata Párt jelöltjét válasszák meg elnöknek.

Az Egyesült Államok választási rendszerében nem közvetlenül az elnök személyére szavazhatnak a polgárok, hanem úgynevezett elektorokat választanak meg. A megválasztott elektorok a szokásjog szerint a saját államukban legtöbb szavazatot kapott jelöltre szavaznak a decemberi elektori gyűlésen, ahol hivatalosan eldől az elnök személye. Ebben a rendszerben előfordulhat, hogy végül nem az költözik a Fehér Házba, aki országosan a legtöbb szavazatot kapta - ezezúttal is így lesz, hiszen bár a legtöbb szavazatot Clinton kapta, Trump támogatására lényegesen több elektor kapott felhatalmazást.

Az elektori kollégium december 19-én ül össze, hogy megválassza az Egyesült Államok elnökét - Donald Trump elnöksége akkortól lesz hivatalos -, és civil csoportok most útjára indítottak egy internetes petíciót, amelyben arra kérik az elektorok testületét, hogy ne Trumpot, hanem Clintont nevezzék meg mint az Egyesült Államok 45. elnökét.

"Felszólítjuk az elektorokat, hogy ne vegyék figyelembe az általuk képviselt államok voksait, és szavazzanak Clinton külügyminiszterre" - olvasható a petícióban. Nem egyértelmű, hogy kik állnak a petíció hátterében, de egy magát Elijah Bergnek nevező, észak-karolinai férfi neve szerepel aláíróként.

Az elektorok ugyan megtehetik, hogy a felhatalmazásukkal ellentétesen szavaznak, ám ez szembe megy a választási rendszer szellemiségével, és nehezen képzelhető el, hogy tömegesen megtennék.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.