2017. március 26., vasárnap
Emánuel névnap

Megtalálni egy pillanatban a boldogságot

Híres dívák - Karády Katalin, Édith Piaf és Amália Rodrigues – világi idéződik meg november 14-én, hétfőn a Hangvillában Szalóki Ági jóvoltából. Az énekesnővel műsoráról, 20 éves pályafutásáról és a pillanat öröméről is beszélgettünk.

Mesélnél arról, milyen emlékek fűznek a műsorodban szereplő dívákhoz?

Noha részletesen nem ismerem mindhárom díva életrajzát, mindegyikükről elmondható, hogy nagyon karakán és szenvedélyes nők voltak. Bár mind szegény családból származtak és számos csalódáson átestek, a mai napig úgy emlékezünk rájuk, mint koruk királynőire. Mindhárman szerepeltek filmekben is, a korabeli zeneszerzők pedig versengtek azért, hogy dalokat írhassanak nekik.

Mindhárom díva élete között sok a párhuzam, abban is, hogy mind híresek voltak nőiességükről. Mennyire érzel hasonlóságot ebben velük? A témaválasztás a saját nőiességed kifejezésére is irányul, vagy vágy annak megélésére?

Nagyon sokfélét énekelek – az elmúlt 20 évben felléptem nagy könnyűzenei hangversenytermekben, népzenei, világzenei együttesekkel, rockzenészekkel, klasszikus zenészekkel, és 12 éve gyerekeknek is játszom. Élvezem ezt a sokszínűséget, ami nem csak bennem, hanem mindenkiben benne van, és hogy ezt a zenén keresztül a színpadon is megmutathatom. Ehhez természetesen a megjelenés is hozzátartozik. Nem is annyira tudatos döntés része volt, sokkal inkább ösztönös megérzés, hogy amikor ezeket a dalokat énekelem a műsorban (amiből 2008-ban A vágy muzsikál címmel lemez is született), ahhoz egy egészen másfajta attitűdöt kapcsoljak, másként fejezzem ki magam a mozdulatokkal, a testtartásommal, a megjelenésemmel is. Ezek a dalok, a 30-as, 40-es, 50-es évek slágerei nagyon decensek és visszafogottak, de nagyon nőiesek is. Erre rímel a ruhám is, a frizurám, a tartalom és a forma együtt válik teljessé, és ezt nagyon élvezem, hiszen a hétköznapokban, minden koncerten nem tudok így megjelenni.

Koncertműsorod címe „Csak egy nap a világ”. A saját életedre lefordítva mit szimbolizál számodra ez a mondat?

Amikor ezek a dalok, a Csak egy nap a világ című sláger is megszületett, mindennapos volt a lehetősége, hogy beköszönt a háború, sőt, naponta hívták be a férfiakat a frontra vagy munkaszolgálatra. Sok millió ember életében súlya volt ennek a mondatnak, hiszen nem tudhatták, mit hoz a másnap, látják-e még újra a szerelmüket, a szüleik a gyermekeiket. Bevallom őszintén, időnként felmerül bennem a gondolat, hogy ma is bármikor bekövetkezhet egy ilyen csapás, és azt is, hogy háború dúl, csak más téren jelenik meg. Amikor arról beszélünk, hogy ragadd meg a pillanatot és éld át a maga teljességében, az valójában nagyon is rímel a mai világban zajló eseményekre. Persze bízom benne, hogy Európában és Magyarországon megmarad a béke. Sajnos a világ számos pontján mindennapos a szenvedés, és bár itthon is jócskán van mit tenni és sokan szorulnak segítségre, ezzel együtt azt érzem, hogy nagyon jó helyre születtem.

Másrészt a Csak egy nap a világ üzenete számomra az örömre való képességet is szimbolizálja, hogy egy-egy pillanatban képesek vagyunk meglelni az örömét. Mindig eszembe jut, milyen boldogok tudnak lenni a gyerekek, mennyivel hamarabb túlteszik magukat a fájdalmon, a múlt esetleges rossz történésein, mert ők teljes lényükkel és fókuszukkal a mostban élnek. Ezt jó lenne eltanulnunk tőlük.

Húsz éves pályafutásodat ünnepled. Miként éled meg ezt a jubileumot? Elégedett vagy azzal, amit eddig elértél?

Nagyon gazdag és színes életem van, és nem is beszélnék múlt időben, mert ez egy folyamatosság, egy út, amire születésemkor rásétáltam, és ami rengeteg tapasztalással, felismeréssel és tanulással teli. Számos vágyamat tudtam megvalósítani és számos olyan ajándékot kaptam, amiről nem is álmodoztam: társakat, inspirációt, mestereket. És természetesen gyönyörű tájakat is, de ez nemcsak egy külső úton haladás, hanem egy belső önismereti út is. Ugyanakkor közeledve a 40. életévemhez, már látom, mi az, amit jól tettem, mi az, amit kevésbé, mit szeretnék megtartani és mit elengedni, ha mindezt egy rostán átszűrnénk. Látom azt is, mi az, amit szerencsére elhagytam, és közben jó érzés, hogy még mindig van bennem életkedv fejlődni. Egy kicsit fáj, hogy nem tanultam többet, de azt hiszem, ez egy olyan érzés, ami életünk végéig elkísér, mert magunkhoz képest mindig szeretnénk tökéletesebbek lenni. Összességében azonban mindenképpen elégedett vagyok.

Mi az, amire még vágysz, jelenleg mi foglalja le az energiáidat?

Február 12-én lesz a bemutatója a Gingalló című darabnak a Budapest Bábszínházban, amely a gyerekdalaimra íródott, és én játszom a főszerepet. Ez egy mese egy lányról, aki keresi önmagát, mert nem érzi magát jól a bőrében, a munkájában sem tud kiteljesedni. Az útkeresésben egy pillangó lesz a segítségére, aki időről időre felbukkan, tulajdonképpen őt követi a lány. Társásul egy madár szegődik, akivel végül meglelik a pillangót, s kiderül, az nem más, mint önmaga, tehát a lánynak arra kell rájönnie, hogy a boldogsága kulcsának megtalálásához először önmagát kell megismernie. Emellett van egy kiadatlan verslemezem, amit szeretnék valamilyen formában, például koncerten, táncelőadásban vagy más színházi formában megszólaltatni. Számos formáció meghívott vendége is vagyok, legutóbb épp Szabó Balázs Bandájával énekelhettem egy csodás esten, illetve Balogh Kálmánnal és Lukács Miklóssal koncertezem a Müpában. Szerencsére sok-sok szép feladat vár rám.

Visszakanyarodva a hétfői koncerthez: mit üzennél a veszprémi közönségnek?

Nagyon örülök neki, hogy Veszprémben, a veszprémi és a Veszprém környéki közönség előtt léphetek fel, ráadásul a Hangvillában, amit egy rendkívül professzionális intézménynek tartok. Nagy-nagy szeretettel várom minden korosztály képviselőit a jazz estemre – úgy gondolom, hogy ebben a borongós időszakban, amikor kevesebb a fény, és ösztönösen befelé fordulunk, elcsendesedünk, ezek a dalok igazán alkalmasak arra, hogy ráhangolódjunk a téli időszakra.