Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megérkeztek Vasarely művei Veszprémbe

2016. november 18. 10:08
Új időszaki kiállítás nyílt a Laczkó Dezső Múzeumban, ezúttal Victor Vasarely, az op-art festészet vezéregyéniségének műveiből.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Laczkó Dezső Múzeum együttműködésnek eredményeképpen újabb cserekiállítás érkezett Veszprémbe. Ezúttal Victor Vasarely, az optikai festészet, vagyis az „op-art” kiemelkedő mesterének alkotásai kerülnek reflektorfénybe, míg Egry József művei Pécsen, a Modern Magyar Képtárban mutatkoznak be. Az időszakos tárlat aktualitását két jelentős évforduló adja: a művész éppen 110 éve Vásárhelyi Győző néven látta meg a napvilágot Pécsen, 2017-ben pedig halálának huszadik évfordulójára emlékezünk.

A kiállítás március 26-ig tekinthető meg a Laczkó Dezső Múzeumban.

A megnyitó ünnepségen elsőként dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket. Körülbelül egy éve ugyanez a teremben egy hasonlóan neves magyar alkotó, Rippl-Rónai József képeinek adott helyet. Örülünk, hogy idén is egy olyan kiállítással szolgálhatunk az érdeklődőknek, amely kimagasló kulturális értéket képvisel – hangzott el a múzeumigazgató beszédében.

A két cserekiállítást kifejezetten ezen együttműködés alkalmából állították össze a pécsi és a veszprémi múzeum dolgozói. Perémi Ágota elmondta, bár a két magyar alkotó munkássága és pályafutása is különbözik, mindkettőjük művészi hagyatéka jelentős.

Perémi ÁgotaPerémi Ágota

Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere elmondta, hatalmas öröm számára, hogy a magyar kulturális élet két bástyája, Pécs és Veszprém ilyen terményeken tud együtt dolgozni. Főként mert nem csak a két múzeum, hanem a kultúra kedvelői is élvezhetik a kooperáció gyümölcsét.

Némedi LajosNémedi Lajos

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere is köszöntötte a veszprémieket. Elárulta, mindig örömmel jön Veszprémbe, már csak azért is, mert mindig a balatoni nyaralások emlékét hozza vissza. A királynék városa és a kultúra városaként emlegetett Pécs felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseket őriznek, ezért az alpolgármestert örömmel tölti el, hogy ez a cserekiállítás is hozzájárul a Vasarely-emlékév minőségivé tételéhez.

Őri LászlóŐri László

Dr. Csornay Boldizsár a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntőjében beszélt a számos programról, tárlatvezetésről és kiállításról, amelyek a Pécsről elszármazott művész emlékét őrzik. „Vasarely gyakran emlegette, hogy a művészet csak kevesek kiváltsága. Ezen változtatni kell." – Csornay Boldizsár. – Úgy vélem, ez tükrözi Vasarely viszonyát saját alkotásaihoz és a művészethez. A mester gyakran biztatta a szemlélőt, hogy nyúljon hozzá az alkotásokhoz, változtassa meg, vegyen el belőle vagy adjon hozzá. Műveit egyfajta médiumként tartotta számon alkotó és befogadó között.

Csornay BoldizsárCsornay Boldizsár

A kiállítást Sárkány József főmuzeológus nyitotta meg, aki Vasarely munkásságát méltatta. A főmuzeológus mesélt arról, hogy Vasarely igyekezett előidézni és felhasználni a nézői aktivitást. Szerette, ha művei elbizonytalanították, nyugtalanították a szemlélőt, törekedett is arra, hogy az alkotások ne tegyék lehetővé a nyugodt, egyidejű szemlélést. Bátran használta a színekben és formákban rejlő lehetőségeket és remélte, hogy művei az átlagember számára is elérhetőek lesznek. Magyarságára egész életében büszke volt.

Sárkány JózsefSárkány József

A Laczkó Dezső Múzeumban látható a művész Fekete és fehér sorozatának több darabja, köztük a Biadan című alkotás, amelyen a rajz pozitív és negatív változatának egymás mellé helyezése azt a hatást kelti, mintha különböző mélységben elhelyezkedő, egymáshoz képest el-elmozduló rétegeket látnánk.

A kiállítás végigvezet Vasarely művészetének fő korszakain, így középpontba kerülnek az op-art textilek, fekete-fehér konstrukciók, geometrikus szerkezetű és kinetikus alkotások. A képeket szemlélve pedig tényleg nem tudjuk majd eldönteni, merre domború, vagy épp homorú a sík felület, ami előtt állunk.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.