Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ha hiányszakmát tanul, az állam havi 50 ezerrel beszállhat a képzésbe

2016. november 21. 15:58 // Forrás: Napi.hu
Nemrég kiderült, hogy jövőre mely hiányszakmák tanulását támogatja az állam. Nem mindegy azonban, hogy melyik megyében mely képzésre jelentkezik. Veszprémben ácsokra, asztalosokra, szakácsokra és vegyész technikusokra is szükség van.

A megyei fejlesztési és képzési bizottságok javaslata alapján az állam minden évben meghatározza, hogy mely szakmák tanulását támogatja. A Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjat azok a diákok kaphatják meg, akik az adott tanévben az államilag meghatározott hiányszakmát nappali, iskolai rendszerű szakképzésben tanulják. A 2017-2018-as tanévre vonatkozó lehetőségek néhány napja jelentek meg.

„Az ösztöndíjra a szakiskolai vagy szakközépiskolai tanulmányaikat folytató diákok attól a tanévtől válnak jogosulttá, amikortól az általuk tanult szakképesítést hiány-szakképesítésként határozták meg” - tudta meg a napi.hu az Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Fotó: Rafa Rivas/AFPFotó: Rafa Rivas/AFP

„A szakgimnáziumi tanulmányokat folytató tanuló esetében pedig érettségi végzettséghez kötött, a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó, hiány-szakképesítésnek minősülő szakképesítés szakmai vizsgájára felkészítő tizenharmadik évfolyamon, a szakmai érettségi vizsga ágazatához nem tartozó - a tizenharmadik vagy tizennegyedik évfolyam valamelyikére vonatkozóan hiány-szakképesítésnek minősülő - szakképesítés szakmai vizsgájára felkészítő tizennegyedik évfolyamon jogosult ösztöndíjra.”

„Fontos tudnivaló, hogy valamennyi iskola típus esetében a tanuló az ösztöndíjra a tanulmányait lezáró szakmai vizsga vagy komplex szakmai vizsga utolsó vizsgarészének letételére - a tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet alapján - meghatározott időszak végéig jogosult. Ezt nem hosszabbítja meg sem a javító- sem a pótló vizsga időpontja” -írják.

Az NGM tájékoztatása szerint az ösztöndíj mértéke szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulmányok esetében az első szakképzési évfolyam első félévében egységesen havonta 10 ezer forint, ezt követően a további félévekben, ha a tanulmányi átlageredmény:

  • 2,51 és 3,0 között van, 10 ezer forint,
  • 3,01 és 3,5 között van, 15 ezer forint,
  • 3,51 és 4,0 között van, 20 ezer forint,
  • 4,01 és 4,5 között van, 27 ezer forint,
  • 4,51 és 5,0 között van, 35 ezer forint.

Az ösztöndíj havi mértéke szakgimnáziumi tanulmányok esetében, ha a tanulmányi átlageredmény:

  • 3,01 és 3,5 között van, 20 ezer forint,
  • 3,51 és 4,0 között van, 30 ezer forint,
  • 4,01 és 4,5 között van, 40 ezer forint,
  • 4,51 és 5,0 között van, 50 ezer forint.

A napi.hu a Magyar Közlöny alapján megyékre bontva kigyűjtötte azt is, mely szakmákat lesz érdemes majd tanulni a 2017-2018-as tanévben. Veszprém megyében az alábbiak tanulása esetén részesülhetünk ösztöndíjban:

Veszprém megye: ács; asztalos; elektronikai technikus; faipari technikus; festő, mázoló, tapétázó; gépgyártástechnológiai technikus; gépi forgácsoló; gyakorló ápoló; hegesztő; ipari gépész; kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó; kőműves; központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; mezőgazdasági gépész; női szabó; szakács; szerszámkészítő; szociális gondozó és ápoló; vegyész technikus; villanyszerelő.

Címlapfotó: AFP

Ge. Á.
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön. 2024. február 8. 10:43 Petőfi Sándor, vagy Lázár Ervin műveit elemezhetik a ma érettségizők Petőfi Sándor, vagy Lázár Ervin műveit elemezhetik a ma érettségizők Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról. 2023. május 8. 11:23 Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések továbbtanulás Keddtől csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn. 2023. március 20. 9:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.