Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Ittál ma már dinópisit?

2016. november 24. 13:53 // Forrás: CuriousMinds
Hát persze, hogy ittál!

Mindegy, hogy a csapból folyik, palackban vetted, vagy személyesen csákányoztad ki a Himalája egyik gleccserének mélyéről: az ivóvíz, amit elfogyasztasz, egyszer már kijött egy dinoszauruszból - állítja a Curious Minds ismeretterjesztő YouTube-csatorna.

Az elmélet szerint ugyan a Föld vízkészletének csak elhanyagolható mértéke iható, ez még így is óriási mennyiség. Jóval több, mint amit az emberiség a fennállása során (a videó az elmúlt 200.000 évről beszél) elfogyasztott. Ezzel szemben a dinoszauruszok jóval nagyobbak voltak, nagyobb volt a vízigényük, ráadásul sokkal tovább léteztek, mint az emberiség - 186 millió évig uralták a bolygót.

A számításoknál figyelembe vették a víz természetes körforgásának sebességét is: évente 504 350 köbkilométer víz megy keresztül a rendszeren: párolog el, majd hull alá csapadékként. Megjegyzik, hogy a bolygó különböző helyein megtalálható ivóvíznek eltérő időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen kicserélődjön.

Ehhez jön még Charles Fisherman vízzel foglalkozó kutató munkássága. Fisherman szerint ugyanis a víz molekulája rendkívül ellenálló, nehezen bomlik fel.Vagyis a vízmolekulák, amikkel ma találkozunk, ugyanazok, amik már 4,5 milliárd évvel ezelőtt is léteztek a Földön.

Összevetve a Föld ivóvízkészletének nagyságát, a körforgás sebességét, a dinoszauruszok feltételezhető fogyasztását és az erre rendelkezésre álló időt, a videó készítői egy nem kifejezetten kellemes megállapításra jutottak.

Míg egy pohár víz molekuláinak nagy része valószínűleg soha nem volt még emberben, szinte az összessel megesett már, hogy egy dinoszaurusz megitta, feldolgozta, majd kivizelte.

További kellemes hidratálást!

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.