Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Közel egymillió új magyar állampolgárt honosítottunk

2016. november 30. 14:24 // Forrás: mti
A honosítás kezdete óta 920 ezerrel bővült a magyar állampolgárok száma - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán Budapesten.

Közlése szerint a diaszpórában közel százezer az úgynevezett állampolgársági megállapítások a száma, és emellett 820 ezren vannak, akik honosítással magyar állampolgárságot szereztek. A miniszterelnök-helyettes megerősítette, hogy tartani fogják ígéretüket és a ciklus végére meglesz az egymillió új magyar állampolgár.

Beszámolt arról is, hogy negyven ország diaszpóra gyakorlatát tekintették át, kiemelve abból a leghasználhatóbb elemeket. Szólt arról a diaszpóra stratégiáról is, amit várhatóan tanácskozáson fogadnak majd el, ennek része lesz diaszpóra központ létrehozása, a magyar nyelv tanításának erősítése és a gazdasági-diplomáciai kapcsolatok erősítése.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: míg a Kádár-rendszer idején a diaszpórát ellenségnek, majd mostohagyereknek tartották, a mostani kormány családtagként tekint rá. Rögzítette: a magyar kormány számára minden magyar egyaránt fontos felekezettől, világnézettől függetlenül. Egyúttal azonban azt is jelezte, hogy a diaszpóra szervezetek esetleges vitáiban a magyar állam és kormány nem kíván igazságot tenni.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Kihívások Napja Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. tegnap 20:11 Több ezer ember már megmozdult Veszprémben közélet Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. tegnap 15:48 CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.