Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Januártól a tankerület kezében az oktatás

2016. december 15. 11:39
Január elsejétől a Tankerületi Központ veszi át a KLIK szerepét a közoktatásban. A központ az intézmények vagyonának ingyenes vagyonkezelési jogát is átveszik az önkormányzattól: erről csütörtök délelőtt tárgyalt a Közgyűlés, délután pedig a polgármester alá is írta a megállapodást a tankerülettel.

A köznevelési törvény értelmében 2013. január elseje óta az óvodák kivételével a köznevelési alapfeladatokat az állam látta el, az intézményeket az erre a célra létrehozott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működtette. Ez 2017. január 1-jétől megváltozik, a KLIK-ből kiválnak a területi szervek, és a feladatot úgynevezett Tankerületi Központok veszik át.

A törvényi változás értelmében azokon a 3000 főnél népesebb településeken, akik eddig az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat – például a takarítást, karbantartást – ellátták az intézményekben, így Veszprémben is, ez a feladatkör is a tankerületekhez kerül. Ezzel együtt a tankerületi központ foglalkoztatotti állományába kerülnek az intézmények működtetését és a működtetéshez kapcsolódó feladatokat ellátó köztisztviselők, közalkalmazottak, munkavállalók is. Ráadásul az intézmények köznevelési feladatainak ellátását szolgáló valamennyi települési önkormányzati vagyon is a központ ingyenes vagyonkezelésébe kerül.

Porga GyulaPorga Gyula

A megállapodás megkötésével az önkormányzatnak a használati és hasznosítási joga is megszűnik az ingatlanokra vonatkozóan. Önkormányzati használatra a vagyonkezelésbe adott épületek vagy épületrészek tekintetében az állami feladatellátással nem érintett időszakban, vagyis a tanítási időn kívül lesz lehetőség korlátozott módon, kizárólag közösségi célú (kulturális, sport, közösségi, stb.) tevékenységek fenntartása, kialakítása érdekében.

"A városnak mindig is fontos volt az oktatás magas színvonalú működtetése" - hangsúlyozta a polgármester csütörtök délután, amikor aláírta a megállapodást. - "Az önkormányzatnak megvan minden lehetősége, hogy továbbra is támogassa az oktatás ügyét."

"Négy járás iskolái tartoznak majd hozzánk: Veszprém, Zirc Várpalota és Balatonalmádi települései" - mondta Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ vezetője, aki kijelentette, hogy eddig is példás együttműködés volt Veszprém és a tankerület között, és bízik benne, hogy ez a jövőben is így marad. Kijelentette: az átmenetet úgy kell végrehajtani, hogy a szülők és diákok abból semmit ne érezzenek.

Szauer IstvánSzauer István

A Közgyűlésen csütörtök délelőtt a téma tárgyalásakor vita bontakozott ki Gerstmár Ferenc, az LMP képviselője és Porga Gyula polgármester között.

Gerstmár Ferenc szerint fekete betűkkel kerülnek be ezek a napok az önkormányzatiság történetébe, hiszen 2017. január elsejétől az önkormányzatok minden befolyásukat elvesztik az oktatás terén. Ez a szintű államosítás rossz irány, a KLIK sok helyen nem jól működtette a korábban átvett iskolákat, elmaradtak, karbantartások, és csak reménykedhetünk benne, hogy ez nem így lesz a jövőben is – hangoztatta a képviselő, ak megjegyezte: az önkormányzatok többsége a jogszabályokból fakadó kötelességéből, és nem saját akaratából adja át az intézményeket. A képviselő szerint éppen az lenne a helyes irány, ha nemcsak a fenntartást, de a működtetést is az önkormányzat kapná vissza.

Gerstmár Ferenc felszólalt a KözgyűlésenGerstmár Ferenc felszólalt a Közgyűlésen

A polgármester szerint büszkének kell lennünk arra, hogy kitűnő pedagógusok tanítják gyermekeinket, akik minden modern oktatást segítő eszközhöz hozzájutnak.

„Az oktatás színvonala nem azon múlik, hogy ki fizeti a gázszámlát.”

"Azok a városok lesznek sikeresek, akik tudnak az új lehetőségekkel élni. „Meg kell találni az új szerepeket, ez a mi feladatunk, nem az, hogy 2011-ben született kormányzati döntéseken sopánkodjunk” – zárta a vitát Porga.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.