Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Veszprém megye is csatlakozott az Öröm a zene programhoz

2016. december 15. 20:47
2017-ben Veszprém megye is csatlakozik az Öröm a zene programhoz, amelynek keretében Magyarországon és Erdélyben 19 zenei tehetségkutató működik. A csatlakozással lehetővé vált, hogy a zenekarok és élő zenében érdekelt előadók itt Veszprémben is versenyezhessenek 2017. április 1-jén a kiemelt díjakért és a Budapest Music Expo döntőjén való fellépésért. A legjobb hazai zenekar 1+2 millió Ft támogatáshoz juthat.

Az Élő-Zene Egyesület pályázatot ír ki a Veszprém megyében működő, feltörekvő zenekarok részére az I. Élő-ZeneTehetségkutató Fesztiválon való részvételre. Az Élő-Zene Egyesület vállalta fel a tehetséggondozó feladatot, amelyben az Új Nemzedék Veszprémi Közösségi Tere koordinációs munkával és önkéntesek szervezésével, valamint az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ a helyszín biztosításával járul hozzá. A veszprémi tehetségkutatót szakmai partnerként támogatja a Peron Music Alapítvány (Tatabánya), az NKA-Cseh Tamás Program és az Öröm a zene program.

Piltman Balázs, az Élő-Zene Egyesület vezetője, elmondta: „Az első Élő-Zene Tehetségkutatóra megindult a jelentkezés, és elkészült annak elektronikus felülete. A zenekarok 1 saját szerzeménnyel pályázhatnak, melynek linkjét a pályázati űrlapon kell megadni. Kizárólag SoundCloud vagy YouTube linkeket áll módunkban elfogadni. Kérjük továbbá a pályázó zenekarokat, hogy a lehető legjobb minőségű felvételre törekedjenek. A kitöltött űrlap mellé kérünk csatolni 1 db nagy felbontású zenekari fotót jpg formátumban.

Jelentkezési határidő: 2017. március 1.
Online regisztráció: https://www.facebook.com/elozene/app/208195102528120/
Információ: Piltman Balázs
Telefon: 06 30/473 52 94

E-maill: ez.tehetsegkutato2017@elo-zene.hu

A beérkezett pályázatokat zsűri bírálja el. A pályázó zenekarok közül összesen 10 előadót hívunk meg a döntőre Veszprémbe. Minden zenekarnak 15 perc műsoridő áll a rendelkezésére maximum 3 dal előadásával. A számos értékes nyereményen túl a legjobb csapatot a zsűri delegálja a 2017. évi Öröm a Zene Tehetségkutató októberi döntőjébe Budapestre. A Budapest Music Expo keretében minden magyar tehetségkutató döntőse fellép és verseng a HANOSZ és a Cseh Tamás Program által felajánlott nagy díjakért.

II. Forduló - döntő:

A fesztivál helye: Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ
8200 Veszprém, Táborállás park 1.
A fesztivál időpontja: 2017. április 1.

vehir.hu
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.