Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Teherautó rohant a tömegbe a berlini karácsonyi vásárban

2016. december 19. 20:34 // Forrás: Berliner Zeitung, BBC, mti
A Berliner Zeitung értesülései szerint több ember meghalt, többen életveszélyesen megsérültek, amikor egy teherautó a karácsonyi vásárba hajtott Nyugat-Berlinben.

A teherautó a Gedächtniskirche templomnál szaladt a tömegbe, majd megállt. A térre vezető Budapesti utat lezárták, és egy találkozópontot hoztak létre a hozzátartozóknak. A rendőrök szándékos támadásról beszélnek, a szemtanúk nyilatkozatai szerint a kamion több, a földön fekvő sérültön is áthajtott.

FRISS: A DPA hírügynökség szerint a környéket megszállták a gépfegyveres rendőrök, úgy tudni, az elkövető szökésben van. Egyelőre nem tudni, hogy a támadás mögött valamelyik terrorszervezet áll-e. Annyi biztos, hogy a kamion a Budapesti út felől érkezve hajtott fel a járdára.

Fél tízkor a Berliner Zeitung azt írta, legalább kilenc halottja van a támadásnak.

A Die Welt című lap úgy tudja, hogy a hatóságokhoz az utóbbi napokban több értesülés eljutott egy berlini karácsonyi vásár ellen készülő támadásról.

Háromnegyed tízkor a Berliner Zeitungnak nyilatkozva a rendőrség kijelentette:

"Elfogtunk egy személyt a Siegessäule közelében, aki a gyanú szerint a kamiont vezette."

A kamionban egy másik ember is ült, ő meghalt. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy maradjanak otthon.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. 2024. április 16. 9:11 Magyar titkosszolgálati jelentés: a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár Magyar titkosszolgálati jelentés: a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár A migráció kiemelt terrorveszéllyel jár, ezt a napokban részben nyilvánossá vált titkosszolgálati jelentés mindenki számára világossá teszi - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. 2023. november 6. 11:47 Két magyar kislány is van a Hamász túszai közt Két magyar kislány is van a Hamász túszai közt A külügy megerősítette, hogy egy nyolc és egy tizenötéves kislányt is elrabolt a palesztin terrorszervezet. 2023. október 26. 14:56 Lehet, hogy a kormány szervezte meg Magyarország elleni legnagyobb terrorcselekményt? történelem Lehet, hogy a kormány szervezte meg Magyarország elleni legnagyobb terrorcselekményt? Szerdán hajnalban 0:15 perckor volt éppen 92 éve annak, hogy a biatorbágyi vasúti viadukton egy hangos robbanás történt, pár másodperccel később pedig egy újabb, amikor a hídon haladó vonat mozdonya felrobbant a mélybe történő becsapódás után. Ez volt Magyarország XX. századi történetének legnagyobb terrorcselekménye, amit számos rejtély övez még mindig, többek közt az elkövető valódi kilétét is megkérdőjelezik sokan. 2023. szeptember 12. 21:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.