Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
11°C

A DK se érti, mit akar az MSZP

2016. december 23. 11:19 // Forrás: mti
Botka László miniszterelnök-jelöltsége szemben áll az eddigi szocialista javaslattal, hiszen nem előválasztással történt - reagált a Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP elnökségének bejelentésére pénteken.

Az MSZP Országos Központja előzőleg közölte az MTI-vel, hogy

a párt vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Molnár Gyula pártelnök felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez: a Fidesz legyőzéséhez vezet.

A DK szerint az MSZP eddig a miniszterelnök-jelölt és a képviselőjelöltek előválasztáson való kiválasztása mellett állt, és a párt önálló előválasztási javaslatot is kidolgozott. Hozzátették, hogy a DK továbbra is nyitott a demokratikus ellenzéki pártok együttműködésére és várja az MSZP végleges javaslatát a jelöltkiválasztás módjáról. Mivel az elmúlt hetekben megismert MSZP-s előválasztási javaslat szemben áll a most közzétett állásponttal, ezért a DK csak a szocialisták javaslatának tisztázása után tud állást foglalni Botka László jelöléséről - írták.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.