2017. február 26., vasárnap
Edina névnap

Beszél itt valaki kortársul?

  • Hétvezér
  • 2016.12.28
    04:24
  • Nyitókép: Grundaktív
Alig pár nap, és 2017-et írunk, néha viszont az az érzésem, mintha fél évszázaddal lemaradtunk volna.

Mielőtt bárki rám vetné az első követ, rögvest hozzáteszem, tisztelet a kivételnek. És azt is, hogy mire akarok kilyukadni.

Nincs két hónapja, hogy bemutatta a Pannon Várszínház Likó Marcell élettörténetének – és sorstársainak – zenés rekonstrukcióját, A bunkerrajzolót. Óriási szenzáció volt és hatalmas siker, a fővárosi bemutatóra pedig már hetekkel korábban nem lehetett jegyet kapni. Olyannyira, hogy újabb előadást hirdettek meg, a visszajelzések szerint pedig hazai fronton is szerette a közönség.

A bunkerrajzolóA bunkerrajzoló

Úgy tűnik, valami lassú olvadás elindult, általánosságban véve azonban a kortárs művészet és úgy általában a kortárs kifejezés még mindig valami szitokszónak számít, aminek hallatán a többség felszisszen, és azt mondja: ’Köszönöm, nem.’

Nem, mert nem értem.

Holott ez hülyeség, mert igaz, hogy van a tágan vett kortárs kultúrának egy olyan szintje, amihez szükségeltetik komolyabb műveltség, de azért alapvetően a művészet nagyon sok esetben még mindig az értelem és érzelem kettősből utóbbira alapoz, csak éppen rettentő verbális és racionális társadalmunkban erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Pedig a zenehallgatáshoz sem kell nagyon másra hagyatkozni, csak az érzékszerveinkre, ott pedig bőven meghallgatjuk a modern, 21. századi zenét, néha még a komolyabbat is – akkor a kultúra más területén ez miért nem működik? Másrészt ahogy a fenti példa is mutatja, bőven vannak olyan dolgok, amiket igenis meg tudunk érteni, mert közös a tudásunk róla.

Tasnádi István: Finito az Örkény SzínházbanTasnádi István: Finito az Örkény Színházban

Mi több, egy tizenévesnek - de akár harmincasnak is - valószínűleg többet fog mondani Tasnádi István valóságshow-kat és a médiát kikarikírozó Finitoja, mint Shakespeare cikornyás szavakkal megírt és stilizáltan előadott Téli regéje, függetlenül attól, hogy az angol bárd zsenialitását nem lehet elvitatni, és tessék is menni rá.

De említhetném éppen Simon Márton, Dékány Dávid vagy Závada Péter nevét, merthogy a kortárs magyar irodalomban is elindult a vérfrissítés, és akad jó néhány olyan költőnk, aki képes a fiatalok nyelvén valóban megszólítani a fiatalokat, és az ő problémáikra reflektálni. Meg bárkiére, lásd az Instavers oldalt.

InstaversInstavers

Vagy, ha a képzőművészetből kell példát hozni, ott van a tengerentúli alkotó, Sandra Chevrier, aki híres színésznők és modellek arcképére montíroz rá szuperhősökről szóló képregény részleteket, ezzel jelezve, hogy milyen lehetetlen küldetést vár el időnként a nőktől a modern társadalom. A Művészetek Házában pedig a nyáron érdekes kiállítás volt finn művészektől, ahol Kaisu Koivisto szobrászművész például fémbe öntött állatalakok révén is mesélt a kizsákmányoló emberi természetről.

Sandra ChevrierSandra Chevrier

És ezek tényleg csak olyan egyszerű példák, amelyek nem igényelnek nagy fejtörést, de mégis jó első lépésekként szolgálhatnak. Mert remek dolgok születtek a múltban is, és szuper időnként nosztalgiázni, de nosztalgia és poros múltidézés között van különbség. A világ pedig halad előre.