Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Harminc tűzeset, két halott az országos mérleg szilveszterkor

2017. január 1. 9:56 // Forrás: mti
Országszerte harminc tűzeset történt pirotechnikai eszközök használata miatt szilveszter éjszaka - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője vasárnap reggel.

Mukics Dániel elmondta, hét esetben fenyők gyulladtak meg, a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn hat tuja égett. Négy helyen tető gyulladt meg, Dunakeszin és Budapesten erkélyen elhelyezett tárgyak égtek. Vácon egy panellakás erkélyén keletkezett tűz. A lángok átterjedtek a lakás egyik szobájára, valamint a két felette lévő erkélyre is. A tűzoltók és a rendőrök hetven embert kísértek ki az épületből. A tűzoltás és az épület átszellőztetése után mindenki visszatérhetett a házba. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán két melléképület közé szorult nagytestű kutyát kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak - közölte Mukics Dániel. Ezekben a tűzesetekben senki sem sérült meg.

Két összeégett holttestet találtak a tűzoltók egy vasárnap hajnali dunaújvárosi tűzesetnél - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Farkas-Bozsik Gábor elmondta: a dunaújvárosi Budai Nagy Antal úton, a 6-os főút közelében lévő Dózsa György úti kereszteződésnél egy húsz négyzetméter alapterületű faépületben keletkezett tűz vasárnap hajnalban, öt óra körül. A dunaújvárosi tűzoltók a leégett épületben két összeégett holttestet találtak - tette hozzá a szóvivő. A halálesetek, illetve a tűz oka egyelőre ismeretlen, a helyszíni szemlét a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat végzi.

Több helyen pirotechnikai eszközök használata miatt kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel; egy hatéves gyermek megsérült - számolt be a köztévében az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese. Pap Judit elmondta, hogy pirotechnikai eszközök használatával összefüggésben 18 esetben eljárást indítottak a rendőrök, három helyen sérülés is történt. Vácon egy családi ház udvarán egy hatéves kisfiú kezében robbant fel pirotechnikai eszköz, a gyermeket súlyos kézsérüléssel vitték kórházba. A váci rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezenkívül jellemzően garázdaság, verekedés miatt kellett intézkedniük a rendőröknek. Az elmúlt 24 órában halálos közúti baleset nem volt, de 32 sérüléssel végződött baleset történt, és összesen nyolc ember ellen intézkedtek ittas vezetés miatt - közölte.

A mentők országszerte csaknem háromezer riasztást kaptak szilveszter éjjelén, a legtöbb az alkoholfogyasztással függött össze - mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatornának vasárnap reggel. Győrfi Pál közölte: 330 embert láttak el alkoholmérgezés miatt, akik közül 52 kiskorú volt. Hozzátette: 17 esetről érkezett bejelentés pirotechnikai eszköz okozta sérülés miatt. Emellett voltak közlekedési balesetek, de verekedések, szurkálások sérültjeihez is riasztották a mentőket.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.