Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idegenbeli bravúrra vágynak

2017. január 4. 16:52 // Forrás: veszpremkosar.hu
Kemény összecsapásra számít a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém január 6-án (péntek, 19 óra) az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC otthonában, kosarasaink a derbin a jó védekezéssel állítanák meg a hazaiakat.

Az NB I/B Nyugati csoport idei első rangadójára a kisalföldi megyeszékhelyen kerül sor, ahol a kilenc–kettes győzelmi-vereség mutatóval második helyen álló Rába-partiak a nyolc–kettes mérleggel – éppen mögöttük – „táborozó” bakonyiakat látják vendégül. Csaplár-Nagy Ervin vezetőedző – Nárai Bence, Kovács Soma, Ruják Bence, Gombás Gábor és az exveszprémi Puszta Dávid nevével fémjelzett – gárdája a zajló kiírásban kétszer kapott ki. Mindkétszer az éllovas Oroszlányi SE Lions bánt el velük, akik előbb az első fordulóban, idegenben (93-70), majd december elején, Győrben múlták felül őket (81-67). Az előző két fellépésüket kis különbséggel nyerték meg (–Motax-Pápai KC 79-74; –Soproni MAFC-NyME 69-75), mindazonáltal Kámán Tamásékhoz hasonlóan a felsőházi rájátszás a céljuk – miközben tavaly hetedikként zárták az alapszakaszt.

Joggal merülhet fel, hogy mi húzódhat meg a szezonbeli sikereik hátterében? Mindenekelőtt jó csapatmunka jellemzi őket és a védekezésük általában nem csupán húsz percig tart ki. Mint megtudtuk: tisztában vannak azzal, hogy a veszprémiek két vállra fektetéséhez maximális figyelem és fegyelem szükségeltetik, ahhoz, hogy az akaratuk érvényesüljön, küzdeni tudásból jelesre kell vizsgázniuk.

Ám lehet, hogy az áhított diadalukhoz ez is kevés lesz, mert a lendületben lévő kosárlabdázóink jó formában zárták az esztendőt. Zsinórban nyolc győzelemnél járnak és 2016. végén produkáltak a legjobban. Pápán csapatként küzdöttek, szinte végig domináltak, majd’ mindenben riválisuk fölé nőttek (67-102). Mindenki beletett valamit a közösbe, a sportolók egymás kezére játszva robogtak előre. Miután sok energiát fektettek a csatába, teljesen elkedvetlenítették a hajrára leeresztett, hitüket vesztett hazaiakat.

– Mivel a győriek stabilak, jó spílerekből álló együttesük van és az évadban jól is teljesítenek, nehéz csata előtt állunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Ugyanakkor nekünk az a célunk, hogy folytassuk a jó sorozatunkat, s legyőzzük őket a saját pályájukon. Ez lebeg a szemünk előtt. Így valamelyest visszavághatnánk nekik az őszi kupavereségért, az akkori kellemetlen percekért. Szeretnénk idegenbeli bravúrt elérni, de tudjuk: etéren nem lesz könnyű dolgunk. Ahhoz, hogy nyerhessünk a veszélyes vetélytárs ellen, okosan és koncentráltan kell pattogtatnunk. A legfontosabb, hogy a hátsó alakzatunk a helyén legyen, mert abból tudunk gyorsan és eredményesen támadni. Ha fegyelmezett és pontos játékkal kontrolláljuk az eseményeket, akkor nem engedjük őket kibontakozni.

vehir.hu
Tál Dominik
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  ma 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. ma 20:28 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. ma 22:32 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.