2017. március 24., péntek
Gábor névnap

Veszélyes a Balaton és a Velencei-tó jege

  • Balaton
  • 2017.01.05
    04:29
  • mti
Veszélyes a Balaton jege, bár már sokan sportolnak, korcsolyáznak rajta.

Szerdán 6-8 centiméteres jégvastagságot mértek a nyílt vízen Siófoknál, a szél több helyen megtörte az összefüggő jégtakarót, és csütörtökön még erősebb jégzajlás várható. A Balatonon sok helyen alakult ki sportolókat vonzó tükörsima jég, ugyanakkor a szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy még nem kellően vastag, nem kellően homogén, ezért nem elég biztonságos a tó jégborítása.

Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek elmondta, szerdán a nyílt vízen 6-8 centiméter jégvastagságot mértek. A feltámadó szél miatt megindult a jégzajlás, amelynek erősödésére kell számítani csütörtök hajnaltól. A jelenlegi délnyugati szél az előrejelzések szerint csütörtökön északnyugatira változik, délutánra viharossá válik. A partra sodródó, egymásra torlódó jégtáblák néhány helyen próbára tehetik majd a partvédőműveket. Markáns lehűlés is érkezik a széllel és a hidegfronttal, így az úgynevezett jégtavak (ahonnan elfújja a szél a jégborítást), újrafagynak.

A Balatonhoz érkezők többfelé tapasztalhatják, hogy akadnak már olyan részek, öblök, partszakaszok, ahol jó minőségű és kellő vastagságú jég alakult ki, vagy a sekély víz miatt nem jelent kockázatot a beszakadás. Az elmúlt napokban már sokan sportoltak ezeken a területeken.

Veszélyes lehet a jég (mti)Veszélyes lehet a jég (mti)

"Az újrafagyó jégtavak miatt is egyenetlen a Balaton jégborítása, ezért különösen veszélyes" - hangsúlyozta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. Közölte, csütörtökön levélben fordulnak a térség önkormányzataihoz és intézményeihez, figyelmezetve mindenkit a jégen tartózkodás szabályaira.

A "gumiszabály" szerint természetes állóvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog, egységes a szerkezete. Ennek ellenkezőjét lényegében akkor lehet bizonyítani, ha valaki alatt beszakad a jég. A szabályozásának vannak konkrét részei is, amelyek szerint tilos a szabadvizek jegén tartózkodni éjszaka, korlátozott látási viszonyok között, járművel (a biztonságos munkavégzés kivételével), továbbá kikötők és veszteglőhelyek területén, folyókon, illetve rianás esetén.

Horváth László elmondta, hogy nem a büntetés a cél: a szabályszegőket először csak figyelmeztetik, és ha ez nem vezet eredményre, akkor alkalmaznak olyan súlyosabb szankciókat, mint amilyen a helyszíni bírság vagy a szabálysértési feljelentés.