2017. április 27., csütörtök
Zita névnap

Ellentmondásos év volt

Kész Zoltán, a Veszprém megyei 1. sz. választókörzet parlamenti képviselője is megosztja olvasóinkkal újévi gondolatait.

"Ellentmondásos évet hagytunk magunk mögött. A hatalom markában lévő sajtó híradásai szerint szárnyal az ország, a megye, a veszprémi választókerület és a szülővárosom is. De ha elolvassuk kormánypárti politikustársaim évértékelő és 2017-re tekintő bizakodó sorait, feltűnik, hogy hiányoznak a tények, és szinte csak feltételes módot használnak. Igazuk van, mert 2016-ban nem sok kézzelfogható eredmény született. Ígéretek hangzottak el, amelyek betartásának mindannyian örülnénk. De attól tartok, igazuk van azoknak, akik aggódnak, hiszen a kormány csendben vissza-visszavonja a hangosan bejelentett fejlesztéseket. Így jártunk a 8-as út déli elkerülőjének négysávossá fejlesztésével és a városi belső körgyűrű befejezésével is, amikor visszavonták az aranyosvölgyi új híd megépítését. A város emblematikus beruházása egy új uszoda, amelyre már százmilliókat költöttek, igaz, ennek java olyan hatástanulmányokra folyt el, amelyekről nem sokat tudhatunk. Remélem, hogy szerepel közöttük fenntarthatósági tanulmány is, hiszen a rendszerváltás óta eltelt idő egyik nagy tanulsága, hogy nemcsak megépíteni kell egy-egy létesítményt – ez állami, de főleg uniós támogatásból finanszírozható –, hanem fenn is kell tudni tartani. Rövidlátó az a városvezetés, amely nem készít és nem társadalmasít egy ilyen kalkulációt, hiszen az uniós források elapadásával az állam le fogja venni rólunk a kezét, és akkor már az Aréna fenntartása is gondokat okozhat. Persze, aki csak a következő választásokig lát, az nagyot szeret ígérni. Viszont ha a Fidesz uszodát ígér, akkor azt vegye komolyan. De vajon komolyan vehető az uszodaberuházás, ha a kormány leállítja a létesítmény megközelítését egyedül biztosító út megépítését? Aligha. Márpedig az uszoda a 8-as–82-es utak leendő összekötőjéről lenne elérhető, ám ezt a fejlesztést már a tervezőasztalról lesöpörte a kormányzat.

Egyetértek Porga Gyula polgármesterrel, hogy történelmi volt Orbán Viktor városunknak tett és részben visszavont ígérethalmaza. Történelmi, mert a magyarok nem szokták meg, hogy városvezetőjük szemlesütve fogadja a megaláztatásokat. A polgármester és a kormányfő megállapodásban rögzítette a fejlesztéseket, és ezt a szerződést az egyik fél egyoldalúan felrúgta. A Fidesz-többségű önkormányzat pedig nem állt ki az igazáért. Az elmúlt századok során ezt a várost nem ez a mentalitás tetté naggyá. Hatvan évvel ezelőtt olyan vezetőnk volt, aki az életét adta a meggyőződéséért, a jelenlegi összeszólalkozni sem mer a főnökével.

Ne csodálkozzunk, ha most a gyermekkórházat is eladja az állam – ha nem lépünk fel ez ellen közösen.

Rossz látni, ahogyan a fideszes központosítás következtében eljelentéktelenedik a város. Ha a polgármester úr úgy érzi, hogy ezen változtatna, szívesen szövetkezem vele. Én, mint ellenzéki képviselő, így is kapok eleget az állampárttól, szívesen vállalom a frontharcot, ha a polgármester a háttérből támogat. Legyen ő Orbánnál a jó zsaru, leszek én a rossz, csak ne hagyjuk, hogy kinevessenek bennünket. Mert uszoda nélkül lehet élni, de önbecsülés nélkül nem.

Az itt élők nagyon komolyan veszik a veszprémiségüket, és a környező településeken is egészséges, dacos értékrenddel találkozik az ember. Köszönetet szeretnék mondani a sok nyílt és burkolt támogatásért, amelyet a polgármesterektől, választópolgároktól, diákoktól kapok. Ők tették a mögöttünk hagyott esztendőt értékessé. Az elismerésük, amiért hajlíthatatlan ellenzéki maradtam, szembesítettem a hatalmat a túlkapásaival és kiálltam a hozzám fordulók érdekeiért. Ezt teszem jövőre is, és ennél többet. 2017 után 2018 is valóban a lázadás éve lesz, de nem úgy, ahogy a miniszterelnök látja. Össze fog állni egy olyan ellenzéki erő, amely leváltja a Fideszt és elzavarja őt."