Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Ismét havazhat

2017. január 13. 9:49 // Forrás: VMeteo.hu

Pénteken egy frontrendszer vonul át felettünk, ami a vártnál erősebb melegedést okozott, így a reggeli csapadék tisztán eső formájában érkezett meg. Napközben borult marad az ég, további kiadós csapadékkal. Északnyugat felől hidegebb levegő érkezik, így az eső mellett havas esőre is számíthatunk, délután, este gyenge havazás is kialakulhat. Többnyire mérsékelt délnyugati szél fúj, amit este megélénkülő északnyugati követ. A hőmérséklet 3°C körül tetőzik, este 0°C-ot mutathatnak a hőmérők - írja a VMeteo.hu.

Szombatra virradóra még kialakulhat havazás, napközben azonban már nem várható csapadék és többnyire erősen felhős égre tekinthetünk fel néhány órás napsütés mellett. Az eleinte élénk északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A hőmérséklet -1°C-ig csökken, a maximum 2°C körül lesz.

Vasárnap sokat süt a nap.

Hétfőtől északkelet felől egyre hidegebb levegő érkezik fölénk és többnyire erősen felhős, borult ég mellett gyenge havazás, hószállingózás is kilakulhat időnként.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.