Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Az első a második ellen

2017. január 17. 11:22 // Forrás: veszpremkosar.hu
Csak akkor lehet esélye a tabellamásodik HOYA-Pannon Egyetem Veszprémnek január huszadikán (péntek, 19 óra) az éllovas Oroszlányi SE Lions otthonában nyerni, ha minél több kosárlabdázója a tudása legjavához közelítőt nyújt.

Jöjjön, aminek jönnie kell: vagyis az NB I/B Nyugati-csoport csúcsrangadója, amiből – bármily’ furcsa – Körtélyesi Gergelyék nem csinálnak presztízskérdést. Ezzel együtt, mint hangsúlyozták: mindent elkövetnek azért, hogy diadalittasan térjenek haza az ottani „oroszlánbarlangból”. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy borzasztó nehéz lesz az OSE csarnokában pályára lépni, mert egyrészt remek csapattal néznek farkasszemet, másrészt félelmetes a közönségük. A listavezető a zajló szezonban csak egy vereséget számlál (–Pécsi VSK-Kronosz Kiadó 74-67), a többi tizenegy mérkőzését hozta. Idén egy bajnoki fellépésük volt, azon odahaza mattolták az MTK Törökbálintot (91-74), de mint a híradásokból kiderült: egy ideig tompák voltak hátul és a csata során néhányszor gondok akadtak a koncentrációjukkal. Múlt héten a Hepp-kupa negyeddöntőjében a harmadosztályú Újpest-MT-t ütötték ki (53-82), így jegyet váltottak a sorozat négyes fináléjába.

Fotó: archívFotó: archív

Az egyetemisták legutóbb visszavágtak az alapszakasz nyitó körében elszenvedett kiadós, törökbálinti zakóért, ám a sikerért alaposan meg kellett dolgozniuk (77-69). Nehezen találták meg az MTK játékának ellenszerét, nem is tudtak könnyen érvényesülni: a pályán minden pontért ádáz küzdelem zajlott. A harmadik negyedben sikerült rálelni a megfelelő ritmusra, az addiginál is agresszívebben védekeztek és koncentráltabban pattogtattak.

A veszprémiek és az oroszlányiak szeptemberben már összefutottak az évadban, igaz, a Vetési gimnázium felújítása miatt a szurkolók kizárása mellett rendezték meg az összecsapást. Akkor Kálló Nándorék az elején dobóhelyzetbe is alig kerültek, sokat hibázva szétesően produkáltak. Később visszajöttek a derbibe, kihasználták a bajnokesélyes megingásait, de a hajrában nemigen hitték el, hogy képesek lehetnek még jobb teljesítményre, s elidegeskedték a helyzeteiket. – Az amerikai légiósuk, Jestin Lewis akkor is tarthatatlan volt. A 23 éves irányító azóta sem lazít a ligában, ahol huszonöt pontot, öt-öt gólpasszt és kiharcolt faultot, illetve négy-négy lepattanót és szerzett labdát átlagol meccsenként. Azonban Vavra András vezetőedző – otthonában még veretlen, zsinórban nyolc győzelmet számláló – együttesében nem csak rá érdemes figyelni, hiszen Kiss Kornél, Wehner Zoltán és Zsíros Péter is képes remek előadásra. Nem vitás, jó kis csata előtt állunk – mondták a sorozatban tízedik diadaluknál járó veszprémi sportolók, akik legutóbb éppen az oroszlányiaktól kaptak ki.

– Kemény és harcias ütközetre számítok, meggyőződésem, hogy a drukkerek jó és színvonalas kosárlabdát láthatnak – vette át a szót Mérész Csaba vezetőedző. Az OSE Lions az előző kiírásban sok borsot tört az orrunk alá, ezért nagy szó lenne, ha kibabrálnánk velük az otthonukban. Csakhogy ők is remek kerettel és felkészült trénerrel rendelkeznek. Figyelnünk kell, ugyanis az esetleges hibáinkat kegyetlenül megbüntetik, ám mi most is főként magunkkal törődünk. Továbbra is a felsőházi playoff-ért dolgozunk. Örülök, hogy az elmúlt hetekben kijött nekünk a lépés, szeretnénk is továbbépíteni azt, amit a tél kezdetén elkezdtünk. Egyben vagyunk, mind erősebb a kohézió a csapatban, a tanítványaim hisznek abban, hogy behúzhatják a negyven percet. Az első pillanattól az utolsóig mutatnunk kell, hogy bízunk magunkban és hiszünk a két pont megszerzésében. Ezért is fontos, hogy megfelelő hőfokon kezdjünk, majd végig nagy ellenállást tanúsítsunk. Csak így lehet őket hibázásra kényszeríteni. Védekezésben és támadásban is indokolt a nagyfokú koncentráció, mint ahogy fizikailag is felkészültnek kell lennünk. A srácok hisznek az elvégzett munkában, tudják, hogy a győzelemhez a maximumot kell kihozni magukból.

vehir.hu
Tál Dominik
további cikkek
Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. Veszprémi Állatkert Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. A húsvéti hangulat garantált a Gulya-dombi bejáratnál strucctojásokkal díszített rendhagyó tojásfával. ma 2:55 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Telekom Veszprém Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. tegnap 22:03 Csak a különbség volt kérdéses Erről jut eszembe… Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. ma 6:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.