Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Kártérítést ítélt a nemzetközi bíróság a devecseri romáknak

2017. január 17. 16:49 // Forrás: mti
Kártérítést ítél meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) két, a magyarországi roma kisebbséghez tartozó devecseri ember számára, amiért ellenük és közösségük ellen elkövetett szóbeli és fizikai erőszak ügyében a bíróság véleménye szerint a magyar hatóságok nem jártak el elég körültekintően.

A strasbourgi székhelyű bíróság keddi ítéletében Király Alfréd és Dömötör Norbert számára fejenként mintegy 11 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte Magyarországot.

Indoklásuk szerint egy korábbi, romaellenes és nyíltan rasszista felvonulás és az azon elhangzott beszédek közvetlen fenyegetést jelentettek a roma közösségre nézve. A felvonulás ideje alatt a rendőrség a romák kérése ellenére sem nyújtott konkrét védelmet számukra, a későbbiekben lefolytatott vizsgáltok menetében pedig komoly hiányosságok mutatkoztak.

2012 augusztusában felvonulást tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom Devecseren. A megmozduláson több százan vettek részt, akik közül egyesek flakonokat és köveket dobáltak egy, az udvarukról nézelődő roma család felé.

Az udvaron tartózkodó Király Alfréd azzal fordult a rendezvényt biztosító rendőrökhöz, hogy egy ismerősét kővel fejen találták, a rendőrség ugyanakkor nem foglalkozott vele, és csak késve tett lépéseket a dobálók előállítására vagy azonosítására. A felperesek panaszukban azzal érveltek, hogy a rendőrség passzivitást mutatott a rendezvény ideje alatt, és nem biztosított elegendő védelmet a romák számára.

A bíróság ítélete szerint a magyar hatóságok nem jártak el körültekintően, amikor a demonstráción elhangozott beszédeket és kijelentéseket gyűlöletkeltőnek nevezték ugyan, de azt mondták ki, hogy azok nem ösztönöztek erőszak elkövetésére. Véleményük szerint "a rasszista kijelentések és az adott körülmények miatt mások jogainak megsértése és az erőszak elkövetésének egyértelmű és közvetlen veszélye állt fent a felvonulás alatt".

A strasbourgi bíróság a három évig tartó magyarországi eljárás hiányosságai között említette, hogy a vizsgálatok során az eljáró hatóságok a fizikai erőszak elkövetésére fókuszáltak, a rendőrség pedig a lehetséges elkövetőkből mindössze öt személyt hallgatott ki, és hármat nem is lehetett azonosítani. A bíróság ezért úgy vélekedett, hogy a magyar hatóságok vizsgálata "korlátozott" volt, annak során "nem tudták megállapítani a valós tényállást", és "válaszuk nem minősül elégségesnek a valós és összetett helyzetre vonatkozóan".

Az ítélet szerint "a szórványosan erőszakos cselekedetek mellett lezajlott, nyíltan rasszista megmozduláson történtek gyakorlatilag jogkövetkezmények nélkül maradtak". Mindez "azt a látszatot kelti, hogy jogszerű és elfogadott az ilyen megmozdulás", az azon való részvétel és a rasszista, gyűlöletkeltő viselkedés - tette hozzá a strasbourgi bíróság.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden tagállami jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, mégsem szolgáltattak számára igazságot.

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.