Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Együtt erősebbek vagyunk

2017. január 18. 14:32
Együttműködési megállapodást írt alá a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület és az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány szerda délelőtt, amelynek eredményeként több közös programmal is készülnek.

A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület az alapítása óta eltelt 10 év alatt már számos civil szervezettel és partnerrel kötött együttműködést, összesen 27-tel, az idei évben pedig ez a szám további 8-al fog növekedni, elsőként a Sinka Vivien vezette Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvánnyal.

Molnár RolandMolnár Roland

Molnár Roland, az egyesület elnöke elmondta, fontosnak tartja, hogy az egyes civil szervezetek átadják egymásnak a már megszerzett tudást, ezzel is erősítve a másikat, segítve a hatékonyabb munkát. Ebben ad további pluszt az is, hogy az Új Nemzedék Közösségi Tér is csatlakozott a partnerséghez, akik a civilek hálózatosodásának elősegítése érdekében helyet biztosítanak a közös programoknak – nem véletlenül, hiszen régóta találkozási pontként szolgálnak a fiataloknak.

Utóbbiból nem lesz hiány: az egyesület 2017-ben is számos akcióval készül.

  • Február 15-én honismereti, városi ismeretterjesztő vetélkedőt szerveznek középiskolásoknak, akiket ajándéktárgyakkal is jutalmaznak.
  • Márciusban nyuszis akciót és jótékonysági koncertet rendeznek az Új Nemzedékben, a belépőt nyuszis tárgyak, termékek ellenében lehet megváltani.
  • Májusban a középiskolásokat díjazzák és a tavalyi évhez hasonlóan a Nemzeti színház jóvoltából 50 gyermeket elvisznek Budapestre.
  • Május 25-én a Kolostorok és Kertekben szerveznek környezetvédelmi és egészség napot.
  • Szeptemberben a hagyományos füzetcsomag akcióval lepik meg a fiatalokat.
  • Októberben jubileumi gálát rendeznek az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvánnyal és a Bébi Mentő Alapítvánnyal, ahova visszamenőlegesen meghívják több mint 2700 támogatójukat.
  • Karácsonyra ruhagyűjtő akcióval készülnek.
  • Decemberben jubileumi gálát tartanak, ahol az általános és középiskolásokat díjazzák.

Az egyesület nagy lelkesedéssel készül a 10 éves jubileumra is, amelyet többek között vetélkedőkkel, fúvószenekari felvonulással ünnepelnek meg 2018. február 15-én – ismertette a terveket Molnár Roland.

Sinka VivienSinka Vivien

Sinka Vivien, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke kifejtette: számukra ez az év elsősorban a megelőzésről, az önvédelemről és az önismeretről fog szólni. A legfrissebb számadatok szerint közel 17 ezer bejelentés volt az elmúlt években eltűnt gyermekekről, pedig kis odafigyeléssel, felhívó kampányokkal, családi beszélgetésekkel ez a szám lejjebb tornázható. Mivel a mai fiatalok sokszor kirekesztettnek érzik magukat, nincsenek tisztában az értékeikkel, ezért az interneten keresnek menekvést, az eltűnésük is arra vezethető vissza.

Az alapítvány ezért ebben az évben több interaktív előadást is tart iskolákban, ahol önvédelmi fogásokat is mutatnak a diákoknak. Emellett lesznek közös kampányaik az egyesülettel, ahol a fiatalokkal is együtt fognak működni - mert bár a hátrányos helyzetű fiatalok nem feltétlenül tűnnek el gyakrabban, jobban és másképpen kell odafigyelni rájuk.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.