Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Napokig eltarthat az áldozatok azonosítása

2017. január 22. 10:41 // Forrás: mti
Egyelőre nem tudták azonosítani a pénteki veronai buszbaleset 16 halottját és a két válságos állapotban lévő sérültet sem - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón.

A buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak.

A válságos állapotban lévő sérülteket még nem tudták azonosítani, egyikük testfelülete több mint 60 százalékán harmadfokú égési sérülést szenvedett, a másik sérülten pedig komoly koponyaműtétet hajtottak végre. A másik négy súlyos sérült az olasz orvosok döntése alapján akár már vasárnap hazaszállítható közúti vagy légi úton, erre az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) készen áll.

A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a helyszínre érkezett szülők és az áldozatok egy részétől már vettek DNS-mintát az olasz hatóságok, tájékoztatásuk szerint még napokat vehet igénybe az azonosítás.

Szijjártó Péter elismeréssel szólt az OMSZ, az olasz egészségügyi, jogi és közlekedési hatóságok munkájáról. Kiemelte: a tárca nyolc munkatársa a helyszínen van, négyen Milánóból érkeztek, ott van a római magyar nagykövet is, a minisztérium közigazgatási államtitkára pedig hamarosan megérkezik. A hazaszállítás és a kinn tartózkodás költségeit a magyar kormány vállalja - erősítette meg a tárcavezető.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az olasz rendőrség mindenkit meghallgatott, akit akart és tudott, délelőttre várják az ügyészség és a rendőrség döntését, hogy az érintettek elindulhatnak-e haza, így akár már ma hazaérkezhetnek. Egy kisebb csoport viszont már szombaton elindult, ők erre már engedélyt kaptak a hatóságoktól.

Szijjártó Péter kitért rá: több ország vezetője kifejezte az együttérzését, a szlovák külügyminiszter pedig felajánlotta, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsátja a szlovák kormány repülőgépét. A magyar külügyminiszter megköszönve a felajánlást jelezte, hogy az OMSZ felkészült a sérültek hazaszállítására. A tárcavezető kérdésre elmondta: az olasz hatóságok egyelőre nem osztottak meg információkat a baleset okairól, ugyanakkor szakértők kiküldését kérték, és most közösen vizsgálódnak. Szijjártó Pétert azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy sajtóértesülések szerint az áldozatok között van a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egy U15-ös utánpótlás-játékosa is. A külügyminiszter azt mondta: beszélt a családdal.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.