Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Közösségi teret kaphatnak a Bakonyalján élők

2017. január 23. 13:10
Veszprémet a legbiztonságosabb városok között tartaná; választókerületének eltérő igényeit egyaránt kiszolgálja Takács László önkormányzati képviselő.

Az egyik legnyugodtabb, legszebb városrész mellett az egyik legnépesebb lakótelep teszi ki Takács László önkormányzati képviselő választókerületét, a kettes számút. – Eltérő igények jellemzik a Bakonyalja és a Jutasi úti lakótelep hozzám tartozó részeit. Jól példázzák ezt a helyijáratok menetrendrendjével kapcsolatos lakossági észrevételek. A Damjanich és Haszkovó utca környékén élő, nagyrészt nyugdíjas lakosság érdekei gyakorlatilag szembementek a zömében családok lakta Bakonyalja negyed kéréseivel. Ahogy mindig, ebben az esetben is a többséget pozitívan érintő döntés mellett álltam ki, de így megkaptam a feddést a másik oldaltól – árulta el Takács László.

Mint mondta, a Damjanich utcai lakótelepen – a véghezvitt szilárd burkolatú parkoló kiépítésén túl – nem sok lehetőség adódik komolyabb fejlesztésekre, hiszen egy nagyon zárt, zsúfolt épületegyüttes húzódik ott. – Járdajavításokat, fitnesz eszközök telepítését tervezzük, valamint szeretnénk egy kis játszótérrel is szépíteni az övezetet – tette hozzá.

– A Deák Ferenc Általános Iskola kapcsán mindig van feladat – szögezte le a választókerülethez tartozó egyetlen közintézményről, melynek épülete az Örömhír Evangélikus Óvoda otthonául is szolgál. – A megye egyik legnagyobb iskolájáról van szó, több mint nyolcszáz gyermek folytatja itt tanulmányait. Az önkormányzat minden évben segíti a koros épület karbantartását. Úgy gondolom, hogy amennyiben biztosítjuk a gyerekek megfelelő színvonalú oktatását, úgy a felnőttek is nyugodtabban összpontosíthatnak saját feladatukra – húzta alá, majd kiemelte: büszke arra, hogy képviselőként módjában áll elősegíteni az iskola zavartalan működését.

A Bakonyalja Veszprém egyik legélhetőbb, legkedveltebb övezete – jelentette ki Takács László a társas-, családi- és panelházakat is felölelő, markánsan elkülönülő területről. Itt hamarosan nagy volumenű faültetési program veszi kezdetét. – A Nobel-díjasok parkját a híresztelésekkel ellentétben nem értékesíti az önkormányzat, sőt Porga Gyula polgármester úr ígérete szerint az ősz folyamán újabb csemetékkel bővülhet a zöldterület.

A második ciklusát töltő képviselő mindössze egy közösségi helyet hiányol a Bakonyaljából, a tervek szerint a közeljövőben ez a gond is megoldásra talál: – A VKSZ Zrt. felajánlásával egy irattár átalakítása után nyerhetünk egy nagyobb rendezvények rendezésére is alkalmas helyiséget. A lakógyűlések szervezése mellett más, a közösség összekovácsolását szolgáló események is otthonra találhatnak majd itt. Ez a fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy még közvetlenebbé váljon a kapcsolatom a választókkal. Nyitott képviselőként hirdettem magam a kampány során, s ehhez tartom is magam. Egyéni és társadalmi kérdésekben is gyakran keresnek fogadóóráimban és telefonon is, amire ezúton is bátorítom a választókat.

Takács László önkormányzati képviselői teendői mellett a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnökeként is Veszprémet szolgálja. A grémiumban betöltött szerepével kapcsolatban elmondta, az ötfős társaság legfőbb célja, hogy Veszprém megőrizze a legbiztonságosabb megyeszékhely státuszát. – Ennek érdekében alakult az állandó bizottság. A mi feladatunk a Veszprémben működő polgárőrségek koordinálása, s aktív kommunikációt folytatunk a körzeti megbízotti irodával és a városi főkapitánysággal is. A jövőben szeretnénk a fiatalokat is bevonni a polgárőri teendők ellátásába. Emellett a város kamerarendszerét is bővíteni kívánjuk. Ez a lépés is a Veszprémben jól működő preventív intézkedésekhez kapcsolódna.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.