Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Gödöllőhöz csatolnák a Pannon Egyetem Georgikon Karát?

2017. január 24. 16:09
Jelentősen átalakítaná a jelenlegi agrártudományi felsőoktatást egy új kormánytervezet, amely a képzés centralizálásával kívánná fejleszteni a területet. A stratégia szerint Gödöllőhöz kapcsolnák a keszthelyi Georgikon Kart is.

Még tavaly év végén röppentek fel a hírek, hogy a kormány az agrár-felsőoktatás átszervezését tervezi, aminek eredményeként Gödöllőn hoznának létre egy központi agrártudományi egyetemet. A létrejövő agrártudományi egyetemi központ funkcióját a Szent István Egyetem töltené be, éstöbb vidéki képzőhelyet, többek között a Pannon Egyetem önálló karaként működő Georgikont is ehhez integrálnák – derül ki a Magyar Idők korábbi cikkéből.

220 éves múltra tekint vissza a keszthelyi intézmény220 éves múltra tekint vissza a keszthelyi intézmény

Az előterjesztés azzal indokolja az intézményi struktúra átalakítását, hogy növelni kell az ágazat versenyképességét. Ehhez össze kell hangolni a jelenleg párhuzamosan futó kutatásokat és tervezéseket, és javítani az ágazat szereplőinek együttműködésén. Probléma a szakemberhiány is, miközben az ágazatban a legmagasabb, 6,8%-os a diplomás munkanélküliség.

Ezzel szemben a gödöllői Szent István Egyetem lefedi a teljes hazai agrárképzési portfóliót, több mint 50 kutatócsoportja, számos gyakorlóhelye és tangazdasága van, valamint stratégiai együttműködésben áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, és erős a nemzetközi kapcsolatrendszere is, így alkalmas az agrártudományi egyetem céljainak eléréséhez- írja az MTI.

Az előterjesztés három elképzelést is felvillant ajövőt illetően. A jó minősítést kapott egyetemek önállóan működhetnének tovább, a köztes kategóriába tartozók strukturálisan megmaradnának, de a feladatmegosztás mellett a szakmai irányítást az új agráregyetem végezné, míga harmadik kategóriába tartozó képzőhelyeket integrálnák a gödöllői agráregyetemhez, és annak telephelyeként működhetnének tovább. Ebbe a körbe tartozik a Pannon Egyetem Georgikon Kara is.

Polgár J. Péter egy korábbi fejlesztés sajtótájékoztatójánPolgár J. Péter egy korábbi fejlesztés sajtótájékoztatóján

Megkerestük dr. Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát, mi a véleménye az ügyről, aki annak lezárultáig nem kívánt nyilatkozni, valamint dr. Polgár J. Pétert, a Georgikon Kar dékánját is. Polgár J. Péter elmondta, tényszerűen egyik oldalról sem tudják alátámasztani a hozzácsatolást.

– Továbbra is egyeztetéseket folytatunk a munkaanyaggal kapcsolatban, aminek még nem alakult ki a végleges verziója – válaszolta kérdésünkre. Hozzátette: korábban már benyújtottak egy szakmai korrekciós javaslatot, amit kérésre az elmúlt héten újabb információkkal egészítettek ki, egy intézményi fejlesztési tervvel megerősített, egyetemen belüli koncepcióval.

A kar dékánja elküldte számunkra a Magyar Állattenyésztők Lapjának legújabb számában megjelent nyilatkozatát is, melyben több érintett személlyel együtt részletesebben beszél az agrárképzés átalakításával kapcsolatban. Ebben úgy fogalmaz: az agrárképzés problémái nem új keletűek, hasonló gondokkal küzdöttek már az ezredforduló idején is. A szakterület presztízsének csökkenése, az alulfinanszírozottság, a beiskolázás csökkenése és a lemorzsolódás valóban gondot jelent, ugyanakkor ezekre nem jelent megoldást, ha a források jelentős részét a gödöllői kampuszra allokálják, a többi képzőhelyet viszont gyakorlatilag kihagyják a fejlesztésekből. Arról nem is beszélve, hogy az érintetteket a tervezett változtatásokkal kapcsolatban meg sem kérdezték.

A Pannon Egyetem szenátusa meg kívánja tartani a Georgikon KartA Pannon Egyetem szenátusa meg kívánja tartani a Georgikon Kart

Polgár J. Péter szerint a munkaanyagban szereplő következtetések tévesek a Georgikon Karról. A 2001 óta a Pannon Egyetem keretei között működő keszthelyi képzőhely kereken 220 éves, a dunántúli agrárkarok közül a legszélesebb kínálattal rendelkezik. Gazdálkodása stabil, kiválók a felvételi eredményeik és a hallgatói létszáma is folyamatosan magas (több mint 1500 hallgatójuk van). Emellett az oktatói-kutatói kar is fejlődik és fiatalodik, de kiemelkedően erősnek mondható a kutatói portfólió is, jelentős a nemzetközi kapcsolatrendszer, 2016-ban pedig több igen komoly, folyamatban lévő projektállományt is sikerült behozni a karra és egészében a Pannon Egyetemre.

A Georgikon Kar a Pannon Egyetem megbecsült tagja, amely annak hálózatos fejlesztési modelljében sikeresen használja ki a kapcsolódó tudományterületek és az együttműködő karok szinergens lehetőségeit, munkájával pedig hozzájárul az egyetem nemzetközi rangsorokban való előkelő helyezéséhez – fogalmaznak a cikkben.

Polgár J. Péter szerint az agrárképzés fejlesztéséhez valójában a finanszírozást kellene átalakítani, a Georgikon tevékenységét pedig a kari tanács és a szenátus egyhangú határozata alapján a Pannon Egyetem keretei között kívánják folytatni. Kérdésünkre hozzátette ugyanakkor: bár végleges döntés még nem született, ha az kvázi politikai szinten történik, a szakmai érvek csak a háttérmunka finomítására szolgálhatnak.

Bertalan Melinda
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.