Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyitnunk kell egymás felé

2017. január 24. 21:01
A Smaragdváros program keretében megújult a négyes számú választókerület központja: járdákat, és a KRESZ-parkot is felújították. A területre kicsi, mégis magas lakosságszámú körzet képviselője, Némethné Károlyi Jolán a mögöttünk álló időszak legfontosabb fejlesztéseit vázolta fel, s a jövőre is kitekintett.

– Legnagyobb örömünkre az általam képviselt városrész központja újulhatott meg a Smaragdváros projekt keretében. Új külsőt kapott a Haszkovó utca 18-as épülete előtti tér, ahol új pavilonok épültek, s a közeli KRESZ-park is friss külsőt kapott. A lakók megelégedésére az épület északi homlokzatát is sikerült leszigetelni az európai uniós pályázat segítségével. Bár nem az én körzetemhez tartozik, de a nemrégiben átadott Kálvin János park is pozitív változást hozott a lakók számára. Szívesen járnak oda a környékről a fiatalok és az idősebbek is feltöltődni.

A választókerület problémái főként abból adódnak, hogy sok ember él kis helyen, lépcsőházanként 30-40 család is lakik a körzetben, ami magában hordozza a konfliktusforrásokat.

– A sokakat zavaró kutyapiszok ügyében előrelépés, hogy több helyen erre a célra kialakított kukákat helyeztünk ki, s a rendőrséggel együttműködve gondoskodunk arról, hogy azokat rendeltetésszerűen használják a lakók. Fontos, hogy mindenki betartsa az együttélés szabályait, amit a legtöbben meg is tesznek, a problémás esetekben pedig minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek a lakosságnak.

– A másik kellemetlenség a Haszkovó utca 18-as épület környékén érzékelhető, ahol a hajléktalanok jelenléte zavarja a környék lakóit. Ezzel az üggyel nagyon nehéz bármit is kezdeni, hiszen joguk van közterületen tartózkodni. Igyekszünk velük beszélgetni, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai kézzelfogható segítséget nyújtanak abban, hogy a nehéz sorsú fedél nélkül élők ne zavarják a lakókat. A rendőrség is kiemelt figyelmet fordít a területre, naponta járőröznek, s ha úgy van, felhívják a figyelmüket az elvárt viselkedésre. Nem volt még példa arra, hogy bántották volna az ott lakókat, de az idősebbek, s az egyedül élő nők félnek tőlük – tette hozzá a képviselő asszony, aki szerint tapasztalható némi pozitív változás az ügyben. – Egyrészt az állandó rendőri ellenőrzés, másrészt a Máltai Szeretetszolgálat munkája az, ami kontrollálja a helyzetet. Ez eredményesen működik, a lakók azt tolmácsolták, hogy élhetőbb, kellemesebb lett a környezet.

A parkolási lehetőség évek óta neuralgikus pontnak mondható. Az itt élőknek régóta gondot okozott autóik elhelyezése, így nagy szükség volt a parkolóhelyek számának bővítésére. Ezt a problémát sikerült áthidalni a nyáron harminc parkolóhely létesítésével a Haszkovó utca 16-os épülete mögött található területen.

Szintén lakói kéréseknek eleget téve felújítják a Stromfeld utca 9-es számú ház melletti járdát, s az ahhoz kapcsolódó, mozgássérülteknek kialakított feljárót. A jelenlegi megoldás túlságosan meredek, gyakorlatilag használhatatlan. Itt is elkészültek a felújítási tervek, a kivitelezés tavasszal kezdődik.

Egyetlen közintézmény tartozik a választókerülethez, a Bóbita óvoda, melynek teljes körű felújításához uniós támogatásra lenne szükség. Egyelőre ilyen program nincs kilátásban, de így is folyamatosan fejlődik az óvoda. A közelmúltban nyílászárókat cseréltek, kémény- és csatornajavítási munkálatokat hajtottak végre.

A zöldterület ápolása is jól működik a képviselőasszony szerint, aki több ház lakóit is támogatta képviselői keretéből, hogy azok fel tudják újítani az évelő növényeket, bokrokat. – Ahol kérték, ott a VKSZ Zrt. munkatársai is besegítettek, de a legtöbb helyen maguk a lakók ültették el a növényeket.

Bár sokak szerint „rossz híre” van a Haszkovó utcának, Némethné szerint a rendőrség statisztikái rácáfolnak erre: semmivel sem történik több atrocitás a környéken, mint a város többi pontján.

S hogy mi a jövő egyik legfontosabb feladata? Egy összetartó lakóközösség létrehozása. Így a városrész rendezvényeivel elérhető, hogy az emberek közeledjenek egymás felé, ami az első lépcsőfok lehet a még pozitívabb „lakótelepi hangulat” megteremtéséhez.

– Fontos lenne egy olyan légkört kialakítani, amelyben az emberek nyitnak egymás felé. Ehhez rendelkezésre állnak a közösségi tereink is, mint a környékre költöző Városi Művelődési Központ, amely ideális helyszín a lakók összehozására. El kell érnünk, hogy az emberek nyitottak legyenek. Ezt a minden korosztályt megcélzó programok szervezésével igyekszünk elősegíteni.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.