Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Közel 700 milliós nyerséggel zárta a tavalyi évet a Herendi Porcelánmanufaktúra

2017. február 1. 15:40 // Forrás: mti
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 700 millió forintos adózás előtti nyerséggel zárta a tavalyi évet, a cég üzemi tevékenységének összes bevétele pedig öt milliárd forint körül alakult - tájékoztatta szerdán az MTI-t a társaság vezérigazgatója.

Simon Attila elmondta, több mint 230 millió forint értékű beruházást hajtottak végre 2016-ban, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi összegnek.

A Herendi Porcelánmanufaktúra árbevételének közel 70 százaléka exportértékesítésből ered - közölte a vezérigazgató. A manufaktúra gazdasági, pénzügyi működése stabil volt 2016-ban, külső finanszírozási igénye nem volt a társaságnak, hitel nélkül, saját forrásból finanszírozták működésüket és beruházásaikat - mondta.

A több mint 700 munkavállalót foglalkoztató cég bruttó 7 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, a személyi ráfordítások 150 millió forinttal növekedtek az előző évhez képest.

Simon Attila beszélt arról is, hogy a világ legnagyobb kézműves módon porcelánt előállító manufaktúrájának exportpiaca 60 országra terjed ki. A cég 16 ezer fehér formával, 4 ezer különböző mintával, így mintegy 64 millió különböző termékkel rendelkezik, évente 300-400 új terméket fejleszt ki.

A világ egyik legnagyobb szakvásárán, a jövő héten nyíló frankfurti Ambiente vásáron a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 200 új termékkel fog megjelenni - fűzte hozzá.

A nyilvános cégadatok szerint a zrt. 2015-ben 4,888 milliárd forint bevételt és 873 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

vehir.hu
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.