2017. december 14., csütörtök
Szilárda névnap

Mindenki elvárja, mégsem gyakorolja. Mi az?

Jó napot, vagy jó napot kívánok? Viszontlátásra helyett viszlát! Ki kezdeményezi a tegeződést vagy a köszönést? Mikor vehetjük le a kabátot? Az illem is azon dolgok egyike, amelynek csak a hiánya tűnik fel. A legfontosabbról, az első benyomásról beszélgettünk egy illemtanárral.

Azt mondják, 150 ezred másodperc elég ahhoz, hogy valakiről kiderüljön, mennyire szimpatikus nekünk, az ezt követő 5 másodperc után pedig meg is alkotjuk saját képünket a másikról. Ehhez nem is szükséges megszólalni- mondja Gacza Roland illemtanár, aki szerint az emberek nagy része tisztában van az alapvető illemszabályokkal, ám valami miatt mégsem foglalkozik velük.

Tapasztalatai szerint a felnőttek és az iskolákban általa oktatott diákok fele-fele arányban vannak tisztában az olyan alapvető illemszabályokkal, hogy ki köszön előre kinek, vagy, hogy ki nyújt kezet előbb a másiknak.

A hiányosságok miatt nem lehet haragudni, hisz mindenki az otthonról hozott mintákkal dolgozik - mondja.

Vannak persze olyanok is, akik nincsenek tisztában például a helyes bemutatkozással, míg mások bár ismerik őket, nem foglalkoznak azzal, miként kellene viselkedniük. „A furcsaság az illemtannal kapcsolatban az, hogy az is elvárja, aki nem használja. Ha pedig gyakoroljuk, mindenki természetesnek veszi.”

Ha valaki nem tudja az illemtant, a legalapvetőbb szabály általában az, hogy úgy kell viselkednünk, ahogy magunk is elvárjuk a másiktól.

Gacza Rolanddal a legfontosabbat, vagyis azt szedtük össze, mire érdemes odafigyelni annál a bizonyos első 5 másodpercnél - már ha jó benyomást szeretnénk tenni a másikra. Azt mondja, ha ez pozitív, akkor nincs nagy gond, ugyanis bizonyos vizsgálatok szerint 1 jó benyomáshoz 8 rossz kell, hogy megváltozzon kép. Az elmélet fordítva is működik.

Képzeljünk el egy délelőtt 10-re megbeszélt találkozót, mondjuk egy állásinterjút.

Kevesen tudják, de nem mindegy, mikor érkezünk. A túl korán sem jó, és az sem, ha pontosan érünk oda. Az ideális az, ha a megbeszélt időpontnál 15 perccel korábban érünk a találkozó helyszínére. Ez nekünk is jó, hisz van időnk felkészülni, és kifújni magunkat a beszélgetés előtt.

Sokan arra fektetik a hangsúlyt, hogy jó bizonyítvánnyal és tökéletesen megírt önéletrajzzal érkezzenek, pedig egy komolyabb munkahelynél teljes mértékben az számít, hogy milyen benyomást teszünk az interjúztatókra- hívja fel a figyelmet Roland.

Egyes helyeknél már az előszobában megkezdődik a leendő munkatárs „vizsgálata”, ilyenkor azt figyelik, hogy mit csinál addig, amíg be nem hívják. A telefonját nyomkodja-e, beszélget-e, vagy mosolyog-e egyáltalán.

Miután behívnak bennünket, 5 másodpercünk van, hogy jó pontot szerezzünk a másik félnél. Nem mindegy, hogy előnyből, vagy hátrányból indulunk neki a beszélgetésnek. A testbeszédre kell leginkább odafigyelnünk, hisz ez alatt az idő alatt maximum a köszönésig jutunk el.

Sokan ott rontják el az első másodperceket, hogy valami teljesen nem oda illőt visznek be, például egy bevásárlószatyrot. A telefont az asztalra kipakolva, még ha le van fordítva, és halkítva is rossz stílus- emeli ki Roland az egyik legtöbbször elkövetett bakit. „Ezzel azt üzenjük, hogy nem tartjuk fontosnak a másik felet. Mindenki használja ugyan, de sokat ronthatunk az összképen.”

Mondanunk sem kell, de ha öltözékről van szó, nem érdemes se túl slamposan, se túlöltözve érkezni. Utóbbi azt sugallhatja, hogy valamit nem tudunk, és azt a ruhánkkal próbáljuk ellensúlyozni. Az arany középút a megfelelő.

Felvesszük a szemkontaktust. A szemünk adja a leghívebb, legpontosabb jeladást, mert központi helyen van, pupillái önállóan működnek. A beszélgetési idő 50% -ában fontos ránézni a partnerünkre. Ha mindig elnézünk, akkor feltételezhető, hogy eltitkolni valónk van. A mindig bámulás pedig idegesítő lehet.

A kézfogás szabályaival jórészt mindenki tisztában van, de mégis kevesen tudják, hogy az illem szerint a hüvelykujj és a mutatóujj közti résznek mindig össze kell érnie. „Apró dolgok ezek, de számítanak”- mondja Roland, aki szerint az is fontos, hogy hol foglalunk helyet az asztalnál.

Amíg a helyfoglalásig eljutunk, már meg is van az első benyomás, onnan pedig már csak erősíteni, vagy gyengíteni lehet a rólunk kialakult képet.

A fenti általánosságok nem csak egy állásinterjúra, hanem nagyjából minden találkozóra ráhúzhatók. Roland szerint azonban nem szükséges megbeszélt találkozó ahhoz, hogy a rólunk kialakult kép megváltozzon.

Nem mindig vesszük észre

A legtöbbször elkövetett hiba, - melyet általában sokan nem tartanak tiszteletben- az a személyes zóna figyelmen kívül hagyása. Jópáran túl közel, vagy túl távol helyezkednek el beszélgetőpartnerükhöz képest.

Figyelmetlenségnek számít, ha egy helyre megérkezve megkérdezés vagy felkínálás nélkül vesszük le a kabátot, vagy pakoljuk le a felszerelésünket az asztalra. Amin a dolgaink vannak, azt sugallja, hogy a miénk.

Társaságban gyakran elkövetett hiba, hogy a férfiak kézfogásnál válogatnak, pedig az illem szerint vagy mindenkivel kezet kell fogni, vagy senkivel. A válogatás tiszteletlenségnek számít, és nem is túl jó benyomás.

Meglepő lehet, de a bemutatkozás szabályai szerint ha csak a keresztnevünket mondjuk, akkor csak az adott alkalomra szól az ismeretség, de ha a vezetéknevünket is eláruljuk, az már egy bizalmasabb kapcsolatot feltételez. Ezek után elvárható mindkét féltől, hogy az utcán szembe találkozva viszonozzák a köszönést - emel ki néhány gyakori illemszabályt Roland, melyekről gyakran megfeledkezünk.

Az illemtanár szerint hígul, de nem biztos, hogy előnyére az illemszabályok betartása. Véleménye szerint némelyik magától kopik el (kalaphordás vagy a kézcsók szabályai), míg másokat egyszerűen csak nem tartunk észben, vagy nem tudjuk. Úgy véli, ehhez hozzájárul az is, hogy kevesebb a személyes kapcsolat, egyre többet érintkezünk egymással interneten.

„Az emberek félnek a személyes kapcsolatoktól, a fiatalok már nem is tudják, hogy hogyan kell megszólítani a másikat”- mondja. Szerinte azonban az interneten való kapcsolattartás divatja hamarosan kikopik, ugyanis alapjában véve az ember társas lénynek számít. „Meg fogjuk ezt unni”-mondja.