Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Idén is lesz francia vacsora est a Chianti Étteremben

2017. február 3. 16:20
Gazdag programkínálattal vág neki a 2017-es esztendőnek a veszprémi étterem. A környék települései mellett Palkonyán és Budapesten is megkóstolhatjuk a főztjüket.

Ahogy a tavalyi, az 2017-es év sem lesz eseménytelen a veszprémi étterem számára. A napi vendéglátás mellett továbbra is rendszeresen tartanak majd borvacsorákat, fesztiválokra látogatnak el, emellett pedig egy nemzetközi rendezvénysorozathoz is csatlakoznak.

Január végén, a legutóbbi borvacsora keretében a fertőrákosi borász, Luka Enikő hozta el saját tételeit a városba, február 22-én pedig a szekszárdi Bősz Adrián érkezik Veszprémbe. Nem csoda, ha nevük kevésbé cseng ismerősen a nagyközönség számára, ugyanis a Chianti Étterem idén igyekszik borvacsoráira olyan vendégeket hívni, akiknek termékeit ugyan nem emelhetjük le bármelyik hipermarket polcáról, de ettől függetlenül ahhoz az újgenerációs termelőkhöz tartoznak, akikre mindenképp érdemes odafigyelni.

A vidék és a régió éttermei valamint termelői egyedi hangulatú „gasztróvíkendre” a Töltött Hold fesztiválra invitálják a nagyérdeműt február 24. és 26. között a budapesti Hold utcai piacra. Az ország minden részéről érkeznek jobbnál jobb éttermek - Veszprémből a Chianti Étterem, Balatonfüredről a Baricska Csárda-, és persze a Piac állandó bérlői is meglepetésekkel készülnek majd. Jó hír, hogy lesz fűtés is, kísérőprogramok, zene, hangulat - a belépés pedig ezúttal is ingyenes!

Goût de France - Good France elnevezésű ünnepi esemény keretében a világ különböző pontjain, a legkiválóbb éttermek felkért séfjei több fogásos menüt készítenek el március 21-én, így tisztelegve a francia konyha előtt. Az esten a Föld 5 kontinensének 1000 étterme vehet csak részt. A résztvevő éttermekről idén is egy párizsi bizottság döntött, így került be hazánkból a vidék egyetlen éttermeként a veszprémi Chianti.

Egy baranyai településen, Palkonyán idén is megrendezik a Stílusos Vidéki Éttermiség Hú!svét+ Hu!Sweet-re keresztelt húsvéti gasztróhétvégéjét. Az idén kétnapos mini-fesztivál első napján a SVÉT-éttermeké lesz a főszerep, a második napon pedig a cukrászdák mutatkoznak be.

Millenáris Park, Gourmet Fest -f otó: gorumet festMillenáris Park, Gourmet Fest -f otó: gorumet fest

Minden évben a budapesti Millenáris Parkban megrendezett Gourmet Fesztivál az év egyik gasztronómiai csúcsrendezvénye. Május 19. és 21. között Veszprémből a Chianti Étterem, Balatonfüredről pedig a Barcsika Csárda csapata erősíti majd azt a 40 fős mezőnyt, melyek tagjai csak előzetes válogatás után kerülhetnek be. A tavalyi év étele a paprikás csirke volt, az idei slágerfogást azonban még homály fedi. Egy biztos: bármit is kóstolunk, csalódni tutira nem fogunk.

Ge. Á.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.