Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Gyurcsány: a DK készen áll a kormányzásra

2017. február 5. 10:11 // Forrás: mti
A Demokratikus Koalíció (DK) készen áll arra, hogy tisztességgel, becsülettel, a többség nevében és felhatalmazásában kormányozza Magyarországot - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki párt elnöke szombaton, Budapesten tartott évértékelő beszédében.

A volt kormányfő az egyik fővárosi szállodában tartott rendezvényen, pártja szimpatizánsai előtt felszólalva úgy fogalmazott, készen állnak arra, hogy "legyőzzék a gonoszt", visszavegyék Magyarországot a Fidesz hatalmából és visszaadják azt a magyar népnek.

Gyurcsány Ferenc egyetértett azzal, hogy az általa demokratikusnak tartott pártoknak együtt kell működniük a választási győzelem eléréséhez. Az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd valamint Szeged szocialista polgármestere, Botka László azonban szerinte "egy kéretlen királycsináló invitálására, egy ideje a hátunk mögött titkos tárgyalásokat folytat". Hozzátette: nem a királycsináló személye a fontos, azokkal van baj, akik ebben részt vesznek és nem látják, hogy milyen játéknak válnak a részeseivé.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.