2017. november 22., szerda
Cecília névnap

Szabad egy táncra?

  • kult
  • 2017.02.08
    13:00
A 19-20. században még magától értetődő volt, hogy a fiatalok bálba járnak, a tánctudás és a vele járó illemszabályok betartása pedig a jólneveltség jele volt. Azóta a világ megváltozott, de az etikettel továbbra sem árt tisztában lenni, kiváltképp, mert a tánc emberi kapcsolatok terén az egyik legjobb tanítómester.

Szüleink és nagyszüleink idejében még tudták ezt, akik számára természetes volt, hogy tánciskolába járnak. Akkoriban ez szinte kötelező volt, az etikett részét képezte, hogy a fiatalok tudjanak valamilyen szinten táncolni. Nemcsak a lépéseket sajátíthatták el az iskolában, de elsődlegesen itt tanulták meg az alapvető illemszabályokat, és itt ismerhették meg jobban a másik nemet – mondja Lunk Gabriella táncpedagógus, a Bonita Sporttánc Egyesület vezetője.

A diszkókorszak és a modern világ beköszöntével aztán ez az elvárás kikopott az életünkből, és ma már sokkal nehezebb megszólítani az embereket, hogy betérjenek az iskolákba.

Van persze, aki ma is jön. Például egy jól sikerült estét követően, amivel a férj lepte meg a feleségét születésnapján, aztán mindketten beiratkoztak a társastánc tanfolyamra, és érkeznek jegyespárok is, akik a násznépnek szeretnének örömet okozni. Táncolni bármikor lehet, de hullámzóak az igények – mondja Gabriella.

Pedig előbb-utóbb mindenki életében eljön az a pillanat, amikor jól jön egy kicsit komolyabb tánc- és illemtudás. Kisgyerekként ott vannak a farsangi mulatságok, aztán a szalagavató és az esküvő következik, de felnőttként ma is eljutunk még egy-két nívósabb bálra. Ezek különösen olyan alkalmak, ahol illik táncolni, és nem csak feszengve ülni egész este – és ahol illik tisztában lenni az udvariassági formulákkal.

Alapvető szabály, hogy mielőtt táncra perdülnénk, és még nem ismerjük egymást, először bemutatkozunk. Csak ezután kérheti fel a férfi a hölgyet, tenyerét felfelé fordítva, egy rövid kérdéssel jelezve a szándékot. A felkérést nem illik elutasítani, egy táncra mindenképpen igent kell mondani.

Megvan a menete annak is, miként vezetjük a partnerünket a parkettre. Ez történhet többféleképpen is, attól függően, hogy mennyire zsúfolt a tánctér, de a hölgyeket mindig az urak jobb oldalán kell vezetni.

Nem mindegy az sem, miként érintjük meg a partnerünket. Standard táncoknál a karok kerekebb tartása megszokott, az összekapaszkodó kezek pedig mindig a hölgy szemével vannak egy magasságban. Az urak a hölgyek lapockájára helyezik a másik kezüket, összezáródó ujjakkal, a hölgyek pedig nem a vállövre, hanem a férfiak bicepszére teszik a kezüket, és egy kis távolság mindig van köztük. Latin táncoknál még inkább igaz, hogy nem szorítjuk magunkhoz a partnert, mert ott szükség van a helyre a dinamikusabb mozdulatokhoz, az alkarok viszont közelítenek egymáshoz – magyarázza Gabriella.

A táncban mindig a férfi vezeti a nőt, akinek ezt el kell fogadnia.

Éppen az a jó, hogy megmaradnak a hagyományos szerepek: a férfi férfi, a nő pedig nő. Persze rángatni sem szabad, a hölgynek pedig nem illik megjegyzéseket tennie, ha a férfi nem elég határozott.

Megvan a formulája a lezárásnak is: a hölgyeket mindig ki kell forgatni a kar alatt, majd egy rövid kézcsók következik, az ajkak viszont nem érintik a kezet, csak bizalmas viszonyban, ha a nő engedi.

Fontos, hogy tiszteljük egymást, és tudjuk, mit vesz jó néven a másik.

A táncot minden esetben meg kell köszönni, az udvariasság részeként pedig a partnerünket vissza kell kísérni a helyére, csak azután szabad felkérni a következő személyt.

Az életben is tartást ad

A tánc révén rengeteg illemszabályt megtanulhatunk, olyan hatások érhetnek, amelyek aztán a hétköznapokban is visszaköszönnek.

A tánciskola nemcsak arra hivatott, hogy a lépéseket ellessük, de szocializál is, pótolhatja azokat a fontos tudnivalókat is, amiknek az átadására a családban esetleg nincs idő. Hogy miként kell megkötni a nyakkendőt, hogy fekete nadrághoz fekete zokni dukál, hogy a hölgyeket előreengedjük, hogy bűntudat nélkül vihetünk nekik virágot, hogy szükség esetén átadjuk a helyünket, tehát az alapvető udvariassági szokásokat – ecseteli Lunk Gabriella.

Éppen ezért a legjobb, ha már gyerekként találkozunk ezekkel a hatásokkal. Mint ahogy egy kedves idézet írja: „A fiú gyerek tanulja meg, a leány kincs, a leány gyerek tanulja meg, a fiú érték. E szerint költs neki meséket.” – mondja Gabriella. Ilyenkor a fiúk gyakorlatilag játékosan tanulják meg, hogyan bánjanak a lányokkal, ami később természetes lesz számukra.

Őszintén megismerheti a két fél egymást, olyan szituációknak vannak kitéve a partnerek, amelyeket aztán az életben, a kapcsolatokban is tudnak kamatoztatni.

Arról nem is beszélve, hogy a tánc a testtartást is javítja, szemmel láthatóan önbizalmat ad, Gabriella szerint pedig aki a sport bármilyen formájával találkozik, az a kamaszkori és aztán a későbbi buktatókat is sokkal könnyebben veszi. Mert a tánc az élet minden területén tartást ad.