Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Pápai Hús Kft. a tulajdonosváltást követő egy hónapon belül negyedével bővítette termelését

2017. február 6. 15:19 // Forrás: mti
A tavaly december eleji tulajdonosváltást követő egy hónap alatt negyedével bővítette termelését a Pápai Hús Kft., a nyers hús és húskészítmények exportjából származó árbevétel 153 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a cég ügyvezető igazgatója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kovács László elmondta, hogy a vállalat 1100 tonna terméket értékesített tavaly decemberben, így egymilliárd forintos árbevétele és az értékesített termékek mennyisége is 25 százalékkal, míg a feldolgozott sertések száma 64 százalékkal múlta felül a cég egy évvel korábbi teljesítményét.

A nyers hús és húskészítmények exportjából származó árbevétel 153 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Pápai Hús termékei közül 115 tonna került a külföldi piacokra, amelynek háromnegyedét nyers darabáruként értékesítették.

A vállalat külföldre elsősorban Kínába és az Egyesült Államokba szállít termékeket, Magyarországon pedig az összes vezető élelmiszerlánc polcain ott vannak a Pápai Hús termékei - mondta a cégvezető.

Az üzem decemberben közel 11 ezer sertést dolgozott fel, míg egy évvel korábban 6600-at - közölte. Az ügyvezető igazgató tavaly decemberi tájékoztatása szerint az idén 16,5 milliárd forintos árbevételt várnak, ebből 4,6 milliárd forintot exportból, 2020-ra pedig 20 milliárd forintos árbevétellel számolnak.

A tavaly felszámolás alatt álló céget a hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. vásárolta meg tavaly, év végén 1,134 milliárd forintért. A társaság vagyonát és a Pápai Hús márkanevet vette meg a Tano Commerce Kft., amely december elsején a helyi önkormányzat hozzájárulásával felvette a Pápai Hús Kft. nevet. A kft. tulajdonosa a Chi Fu Investment Grouphoz tartozó Famous YieldEnterprises.

vehir.hu
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. 2026. november 4. 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.