Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém megye legjobb zenekarát keresik

2017. február 9. 12:40
Tehetségkutató fesztivált rendez az Élő-Zene Egyesület Veszprém megyei zenekarok részére az Öröm a zene programhoz kapcsolódva. A nyertes a Budapest Music Expo döntőjébe jutva 1+2 millió forint támogatásért versenghet.

Kilencedik alkalommal keresik az Öröm a zene programban Magyarország legjobb zenekarát, amelynek első állomásaként minden megyében önálló tehetségkutatót szerveznek.

A tehetségkutatóhoz idén az Élő-Zene Egyesület is csatlakozott: internetes pályázat keretében várják a megyében működő, feltörekvő zenekarok jelentkezését az I. Élő-Zene Tehetségkutató Fesztiválra – mondta el Piltman Balázs elnök a fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján. Aki továbbjut a területi selejtezőn, esélyt kap, hogy a budapesti közönség előtt is bemutatkozzon, valamint versenybe szállhat a HANOSZ 1 millió forint értékű hangszer és hangtechnikai eszköztámogatásért, vagy a Cseh Tamás Program által felajánlott 2 millió forint értékű támogatásért, amit a győztes zenekar lemez és videoklip készítésére fordíthat.

A pályázatra nemcsak zenekarok jelentkezhetnek, hanem egyéni előadók is, van azonban néhány fontos kikötés. A versenyre mindenki csak egy saját, a lehető legjobb minőségben felvett szerzeménnyel jelentkezhet, aminek Soundcloud vagy Youtube linkjét a pályázati űrlapon kell megadni. Emellett egy rövid leírást, valamint egy nagy felbontású fotót is csatolni kell a zenekarról. Az űrlap elérhető az Élő-Zene Egyesület Facebook-oldalán vagy az alábbi linken. Jelentkezési határidő: 2017. március 1.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, a 10 legjobbnak ítélt előadó pedig meghívást kap a veszprémi döntőre, április 1-jére az Agórába. Minden zenekarnak 15 perc, azaz maximum 3 dal áll a rendelkezésére, amit élőben kell előadnia. Műfaji megkötés nincsen, a zsűri azonban a hangszeres tudás mellett többek között a dalszöveget is pontozza, így instrumentális számok kevésbé tudnak labdába rúgni.

Mezei Orsolya, a fesztivál koordinációját vállaló Új Nemzedék Közösségi Tér vezetője elmondta, a II. fordulóban a szakmai zsűrin túl (Andresik Remó, Móré Nándor, Lukács Péter, Cserteg István és egy Cseh Tamás Program által delegált tag) mellett egy 50 fős diákzsűrit is felállítanak. A zsűribe zene iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják a közösségi tér vagy az egyesület Facebook-oldalán keresztül, akiknek a szavazata szintén hozzájárul ahhoz, hogy a legjobb megyei zenekar eljuthasson a fővárosi döntőbe.

Aki idáig eljut, az garantáltan nyer, hiszen számos fellépési lehetőség nyílik meg előtte, emellett az egyesület további díjakkal is jutalmazza a versengő zenekarokat: fotózással, videóklip felvétellel, de a legjobbaknak fellépést biztosítanak környékbeli fesztiválon, valamint a II. fordulóba jutott zenekar mindegyikéről videoklip készül.

A győztes csapat ezen felül a többi területi nyertessel együtt részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató októberi döntőjén Budapesten. A rendezvény nemcsak anyagi támogatást nyújt, de többek között olyan zenekarok karrierjét is beindította, mint a Margaret Island, amely 2014-ben megnyerte az országos döntőt.

A fesztiválra a nevezés ingyenes, a 2. fordulóba jutottaknak viszont 10 ezer forint nevezési díjat kell fizetniük. További információk az Élő-Zene Egyesület és az Új Nemzedék Közösségi Tér Facebook-oldalán találhatók.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.