Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elismerték a legjobb veszprémi ápolókat

2017. február 16. 11:53
A magyar ápolók napja alkalmából a megyéből öt kórházi dolgozó vehette át a Kossuth Zsuzsanna-díjat csütörtök délelőtt Veszprémben.

Az Országgyűlés a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna, az 1848–49-es szabadságharcok tábori kórházainak főápolónőjének születésének évfordulóját a magyar ápolók napjának nyilvánította 2014-ben. Születésének kétszázadik évfordulójára az egyesület Kossuth Zsuzsa-emlékévet hirdetett 2017-re. A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház dolgozói ebből az alkalomból gyűltek össze az intézményben csütörtök délelőtt.

Dr. Dávid Gyula, a kórház megbízott főigazgatója beszédében kiemelte: az emléknappal „olyan hivatást ünneplünk, ami egy olyan csapatmunka része, ami nélkülözhetetlen egy kórház életében.” A szakmai díjak mellett már nem csak belső, hanem a szeptember óta tartó bérfejlesztéssel már egy külső elismerést is kapnak a dolgozók a kormánytól - mondta.

dr. dávid gyula szerint az elmúlt években jelentősen javultak a szakmai feltételek a kórházbandr. dávid gyula szerint az elmúlt években jelentősen javultak a szakmai feltételek a kórházban

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az intézmény nemrég nyújtott be egy sikeres pályázatot, amelynek segítségével a nővérszállóban lakók életkörülményeit tudják javítani a jövőben.

Az eseményen szakmai ajánlások alapján öt megyében dolgozó ápoló vehette át a Kossuth Zsuzsanna kitüntetést. A magyar ápolók napja alkalmából elismerést vehetett át:

Csajági Tímea, Németh Krisztina, Heiblingné Penics Ágnes, Pordán Andrásné és Berta Jánosné.

Kossuth Zsuzsanna Kossuth Lajos legfiatalabb húgaként az 1848-49 es szabadságharcok tábori kórházainak főápolója volt.

"Flór Ferenc vezetésével 1849 elején szervezték újjá a honvédség egészségügyi osztályát, és Kossuth Lajos 1849. április 16-án „az összes tábori kórházak főápolónőjének”nevezte ki. Kossuth Zsuzsanna munkájának eredményeként három hónap alatt 172 tábori kórház létesült, melyekben a korban megszokottnál korszerűbb módszereket alkalmaztak. A szabadságharc bukásáig segítőjével, Barna Ignác orvossal együtt fáradhatatlanul járta az országot, próbálva a betegellátás egyre rosszabbodó feltételein javítani. Később fogságba esett, majd szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy külföldre távozik, és soha nem térhet vissza Magyarországra. Brüsszelben telepedett le, ahol csipkeverő műhelyt tartott fenn. Az osztrák követség zaklatásai miatt 1853-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Itt is a Brüsszelben kitanult csipkeverésből kívánt megélni, de a túlfeszített munka miatt tüdőbaja súlyosabbra fordult és rövidesen – 1854. június 29-én (harminchét éves korában) – meghalt" - wikipédia.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.