Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Veszprémben is bemutatkozott Majtényi László

2017. február 27. 17:13
A baloldal közös köztársaságielnök-jelöltje 5 pontban foglalta össze programját.

Civilek január elején indítottak petíciót azért, hogy a Magyar Köztársaság korábbi adatvédelmi biztosa legyen az államfő, az LMP pedig a hónap elején csatlakozott az őt támogató (MSZP, DK, Együtt) pártok mellé. Majtényinak így meglesz a képviselők ötödének, vagyis 40 képviselőnek a támogatása.

Áder János kihívója hétfőn helyi civil szervezetekkel (Józan Ész Társaság, a Lokálpatrióták Egyesülete, a Szeglethy Baráti Kör) és az MSZP-vel tartott közös fórumot Veszprémben, ahol részletezte terveit.

Majtényi a fórumot megelőző sajtótájékoztatón 5 pontban foglalta mindössze féloldalas programját:

  • Szeretné az alkotmányosságot helyreállítani, amelyben a független intézmények őrködnek az állampolgári jogok felett.

  • Szabad választásokat biztosítana. „A reménybeli IV. Magyar Köztársaságban minden polgár egyformán fontos lesz, az uralmon lévőket mindig le lehet váltani, az ellenzék pedig ugyanúgy el tudja majd érni az állampolgárokat, mint a kormánypártok”.

  • „Az államot maga alá gyűrő” korrupció visszaszorítása.

  • Szegénység elleni küzdelem.

  • A jövő nemzedékek képviselete és a fenntartható fejlődés szem előtt tartása.
Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.