Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Iskolába törtek be

2017. március 3. 16:26 // Forrás: police.hu
A várpalotai rendőrök három helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

A rendőrségre február 25-én este érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes betörte egy várpalotai iskola ablakát, ahonnan készpénzt és számítógépet lopott el. Két nappal később az iskola képviselője ismét bejelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes az intézmény egyik hátsó nyílászáróját betörte, és az épületből egy monitort tulajdonított el.

A várpalotai rendőrök adatgyűjtése eredményeként azonosították, és március 1-jén összehangolt akció keretében elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három személyt, akiket előállítottak a Várpalotai Rendőrkapitányságra. A három férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás alkalmával a nyomozók megtalálták a monitort, egy várpalotai számítástechnikai szervízben pedig az ellopott számítógépet, melyeket lefoglaltak.

Cs. Tamás 34 éves, K. Norbert 25 éves és K. Antal 25 éves várpalotai lakosok ellen betöréses lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Várpalotai Rendőrkapitányság.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.