Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összeköti őket a tánc

2017. március 4. 19:39
A tánc csarnokává avanzsált a hétvégére a Március 15. utcai sportcsarnok: itt rendezik meg a Connector Táncfesztivált, ahol több ezer táncos csillogtatja meg tudását.

A fesztivál immár hatodik alkalommal hozza össze a nemzetközi táncélet alakjait – mindazokat, akik már profi szinten űzik a táncot, és azokat is, akik elsősorban a mozdulatok öröméért művelik ezt a művészeti formát.

A versenyre idén közel 2000 táncos jelentkezett, Horvátországból, Németországból, Szlovákiából, Szerbiából, Romániából és Csehországból pedig 300 nemzetközi résztvevő érkezett. A két nap így aztán igen szoros menetrendet követel, hiszen 380 produkciót és 80 tánccsoportot láthat a népes számban érkezett közönség, a hangulat pedig már az első nap végéhez közeledve is igen felfokozott. A legtöbben egyébként a junior kategóriában versenyeznek, amit kifejezetten öröm látni, hiszen úgy tűnik, a tánc szeretete a kor előrehaladtával csak erősödik – tudtuk meg a szervezők nevében Böhm Nórától.

A fellépők összesen 14 táncstílusban mutathatják meg tudásukat. Az első nap során modern/kortárs tánc, művészi tánc, show/látványtánc, klasszikus balett, latin/standard táncok, musical és open stílusban versenyeztek a résztvevők, vasárnap pedig az akrobatikus rock ’n roll, disco, hip-hop, fitness, hastánc, néptánc, break és open stílus világába tekinthetnek be az érdeklődők.

A fellépőket 15 fős szakmai zsűri (Lakatos János , Szabó Bence, Nagy Emese, Pálfi Gabriella, Hajdú Bálint, Csaba Árpád, Ramasz László, Hergenrőder Jácint, Boros Gyevi Mária (Szerbia), Sztrahia Renátó, Koronczai Zsófia, Benedek Dóra, Székely Maya, Tintor Slobodanka (Horvátország)előtt bírálja el mini, gyermek, junior és felnőtt kategóriában, három szinten: hobbi, amatőr és profi szinten. Amatőr kategóriában a legjobbak arany, ezüst és bronz minősítést vehettek át, hobbi és profi kategóriában pedig helyezések szerint rangsorolnak az ítészek.

A junior kategória győztesei Ovádi Péter önkormányzati képviselőtől vehették át díjaikat, a dobogósok között pedig szép számmal voltak veszprémiek is. Összesen hétszer állhatott fel a dobogó 2. fokára a FootNotes Dance Company csapata, valamint 3 arany és 2 bronz minősítést is kaptak; mellettük a Várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola veszprémi kihelyezett tagozata, a Kék Madár Táncműhely volt a legeredményesebb: ötször értek el 2. helyezést, egyszer pedig 3. helyezést. A veszprémieket erősítette junior kategóriában a Hemo Winner Versenytánc társastánc csapata is, akik koreográfiájukkal az élen végeztek.

A fesztivál vasárnap is folytatódik: reggel 8-tól egészen este 8-ig várják az érdeklődőket.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Így hódították meg a gólyalábasok a Veszprémi Várat kultúra Így hódították meg a gólyalábasok a Veszprémi Várat Látványos felvonulással kezdődött a 33. Kabóciádé Fesztivál Veszprémben. 2026. június 27. 13:24 Több bor, hosszabb esték, változatlan hangulat a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon kultúra Több bor, hosszabb esték, változatlan hangulat a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon Két hét múlva, július 10-én Veszprém óvárosa kicsit kiszakad a megszokott pezsgésből és mintegy önálló faluként szerepel majd a térképeken. Nem először történik ilyen, hiszen az elmúlt másfél évtizedben majdnem minden nyáron felépült a borfalu, hogy teret adjon a hazai és vendégként a legjobb külföldi boroknak és pezsgőknek, na meg persze az igényes, jazzalapú zenének a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon. A szervezők idén sem ígértek többet, mint a már bizonyított recept, néhány részletében mégis alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. 2026. június 25. 1:09 Szilágyi Zoé az űrzebrákról, a bosszúképekről és arról, hogyan válik a művész műalkotássá kultúra Szilágyi Zoé az űrzebrákról, a bosszúképekről és arról, hogyan válik a művész műalkotássá A Múzeumok Éjszakáján volt egy különleges program a Ruttner-ház pincéjében. Nem muzeális emlékeket, hanem a nagyon is élő punk képzőművészetből nyílt tárlat Szilágyi Zoé festőművész jóvoltából. Vele beszélgettünk a helyszínen a tőle megszokott kendőzetlen őszinteséggel, ahol szóba került a művészvilágban oly idegesítő másolás, miért festett „bosszúképeket” és hogyan valósította meg édesapja álmát halála után, hogy Afrikában láthassa testközelből az oroszlánokat. 2026. június 24. 18:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.