Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ujvári János diplomadíj-pályázat

2017. március 6. 12:20
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemi tulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemi tulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának a részeként a hivatal évtizedes múltra visszatekintő pályázatot ír ki minden évben végzős felsőoktatási hallgatók részére.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutatja be a végzős hallgatóknak a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben, és olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak a saját vagy cégük által fejlesztett megoldások piaci oltalmának és menedzselésének során.

A pályázat tartalma
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázatok értékelésnél a két fajta megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.

A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, aki végigkíséri a hallgatót a dolgozat elkészítésén.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:

szabadalom/használatiminta-oltalom,
védjegyoltalom,
formatervezésiminta-oltalom,
szerzői jog,
szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

A pályázati díj összege
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  • Első díj 150 000 Ft,
  • Második díj 125 000 Ft,
  • Harmadik díj 100 000 Ft.

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvajándékot vehetnek át.

A pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatók részére írja ki az SZTNH. A díjátadó a két félév pályázóinak összevontan évente egyszer történik. A pályázati kiírás itt tölthető le.

vehir.hu
további cikkek
Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Állami kitüntetéseket vettek át a Pannon Egyetem oktatói Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pannon Egyetem több oktatójának. 2019. szeptember 2. 14:23 Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen Idegennyelvi nyári táborok a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül pályázatot nyújtott be az EFOP-3.2.14-17 számú „A középfokú oktatásban résztvevő tanulók nyelvtudásának javítása, valamint a sikeres emelt szintű idegennyelvi érettségire való felkészítés biztosításának megvalósítása” tárgyú felhívásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az EFOP-3.2.14-17-2017-00003 azonosító számú „Nyelvtanulással a boldogulásért” című pályázatot 330 000 000.- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A projekt 2018.január 1-jén indult és 2020. december 31-én zárul. 2019. június 25. 13:20 Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen Nyugdíjasok is tanulhatnak az egyetemen A Pannon Egyetem és a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet szabadegyetemet hirdet nyugdíjas korosztály számára Veszprémben. A havi rendszerességű programokon az egyetem, művészet, üzleti élet és kultúra szereplői hétköznapi nyelven adják át tudásukat. 2019. június 19. 12:00 Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Veszprémben is indul a Paks II. Akadémia Paks II. Akadémia néven képzési együttműködés jön létre az új atomerőművi blokkok kivitelezéséért felelős projekttársaság, azaz a Paks II. Zrt. és hat egyetem között. A Paks II. Akadémia program keretében szeptembertől vehetnek részt az érdeklődők az alapképzésre épülő atomerőművi üzemeltetési szakmérnök megnevezésű szakirányú képzésben. A Pannon Egyetem is a leendő képző intézmények között szerepel, az erről szóló támogatási szerződés aláírására szerdán került sor az intézmény Rektori Nagy Tanácstermében. 2019. május 29. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.