Mindkét vendég jó szívvel gondolt vissza iskolájukra, mosolyogva elevenítették fel a zeneiskolai létet, így habozás nélkül igent mondtak a felkérésének, hogy mint volt zeneiskolások meséljenek magukról, hogyan is alakult életük, miután befejezték az iskolát.
A beszélgetés során azt is megtudtuk, milyen indíttatásból választotta Albert Fruzsina a csellót, vagy Kovács Attila a zongorát, illetve milyen belső kényszer vagy külső befolyás miatt kezdtek zeneiskolába járni.
Albert Fruzsina családjában senki sem maradt meg a zenei pálya mellet, ő volt az, akit a legtovább vitt a zene szeretete, de nem emlékszik pontosan, hogy miért is kezdte meg a zeneiskolában a tanulmányait, ám az emlék, hogy miért is a csellót választotta nem halványult el. Igazán egyszerű oka volt – egy lakótelepi lakásban kicsiny hely van egy zongorának. De ez a cselló még mindig megvan, Taliándörögdi lakásának folyosóján még összefutnak nap, mint nap. Mégsem vált életének szerves részévé a zene, az emberi kapcsolatokkal, azon belül is kiváltképp a barátsággal és az egyetemi tanítással ellentétben. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia tanszékének vezetője.
Kovács Attila ezzel szemben szülői hatásra kezdett zenével foglalkozni. Mindkét szülőjéhez közel állt a zene, és elhatározták, hogy első szerzeményük egy zongora lesz. Ez így is történt és az alaplökést szüleitől kapta meg, hogy zongorán kezdett tanulni, ami egészen a gimnáziumi évekig mindennapjai része volt. Ám egyszer arra ébredt, hogy nem akarja folytatni és ettől semmi és senki nem tántorította el. Műszaki pályára tévedt az egyetem alatt, ám hamar visszatért a zenéhez, és régi tanárához Magdi nénihez. Akkor kezdte élvezni és érezni a zenében a kreativitást és a zenék közötti harmóniát. Büszke és hálás azért, hogy visszakerült hivatása, a zenélés mellé. Bárhol jár, mindig születik benne egy új dallam.
Egy ilyen, még soha el nem játszott zongoradarabot hallhattunk az előadás zárásaként, mely dallamoknak inspirátorai unokái voltak.