Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Ahol a csend lakik

2017. március 11. 13:07 // Forrás: Ecoport magazin
Időnként test, lélek és szellem is kiszakadni vágyik a gyorsan pergő hétköznapok forgatagából. Az erdők ölelésében, tavak szomszédságában fekvő majki remeteség éppen ezt kínálja: falai közé betérve a némasági fogadalmat tett kamalduli szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéje burkolja be a látogatót.

Az élményt még teljesebbé teszi, hogy már odafelé ránk telepszik a nyugalom: utunk az Észak-Vértes rengetegén át vezet, Oroszlány központjától egyenesen a majki patak által felduzzasztott tó fölötti lapos dombhátig. Itt alapította meg Eszterházy József a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. A tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból álló, Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlék együttes terveit a neves osztrák barokk építész, Franz Anton Pilgram készítette, de alapjait hűségből hordták össze: a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesek adták össze adományaikat, hogy létrejöhessen a némaságot fogadó kamalduli szerzetesek remetesége, mely a hallgatás szimbólumaként az ellenállás utolsó lehetőségét jelentette.

A rend ősi reguláinak megfelelően épült házakban hálószoba, munkavégzéshez szolgáló műhely, kamra, valamint oltárral ellátott miniatűr kápolna állt a remeték rendelkezésére, s minden házhoz kis kert tartozott. Ma a fehér falú, piros cserepes, homlokzatukon az építtető családok címerét viselő remetelakok üdülőként szolgálnak, az egyik házban pedig múzeumot alakítottak ki, ahol a fehércsuhás barátok életének dokumentumaiba kukkanthatunk be. Nyaranta muzsikaszó tölti be a helyet – az udvar ilyenkor szabadtéri hangversenyek helyszínévé alakul.

Szárnyak által körülzárt díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik az épületegyütteshez az egykori kolostor, amely az idők folyamán kastélyként is szolgált. Eredeti formáját ma már csak nyomokban őrzi, a refektóriumot borító freskók és a Vadászterem festményei, valamint az udvaron található, gazdagon díszített velencei fehérmárvány kút azonban ma is páratlanok.

Az épülethármas elemeként magasodott a templom. Az idő vasfoga ezt is megbontotta, ma már csak a harangtornya áll, az építészeknek köszönhetően viszont pazar kilátás nyílik innen a környező településekre. Grátiszként a toronyóra muzsikája igazi barokk hangulatot idéz.

A majki kamalduli remeteség a hazai műemlékállományból egyedisége révén tűnik ki, mivel ez az egyetlen olyan remeterendi kolostor és kolostorkert, amely határainkon belül jó állapotban fennmaradt, kertjei viszont azért méltók a figyelemre, mert jelentős részük még 18. századi, barokk szerkezetet őrzik. Gyönyörű látványt nyújt a kastély erkélyére felkapaszkodó lilaakác. Az árnyas lugas, a vadgesztenyefák, a templomra felkúszó borostyán, az orgona sövények, borókabokrok, cserjék között sétálva szelíd nyugalom árasztja el a látogatót. Itt időzve megértjük: a csend nem bántó, éppen ellenkezőleg: olykor a legjobb barátunk.

További információ: majk.hu

A Magyar Turisztikai Ügynökség Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának ajánlásával.

Ecoport magazin / Bertalan Melinda

vehir.hu
további cikkek
Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Több évtizedes rekordot döntött meg a BAHART tavalyi utasszáma Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain.  2024. január 30. 12:31 Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Buli van Európában, avagy téltemetés mesterfokon Szombaton kezdetét vette Európa leghíresebb farsangja, a velencei karnevál, a színes maskarát öltő emberek és a napokig tartó bulizás azonban nem csak Olaszország sajátja: februárban egymást érik a karneválok, ahol igazán látványosan űzhetjük el a telet, ha már tele van vele a hócipőnk. 2024. január 29. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.