Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Down-szindrómások világnapja Veszprémben

2017. március 21. 13:31
Március 21-én tartják a Down-szindrómások világnapját, melyről Veszprémben a Petőfi Színházban emlékeztek meg kedden egy filmbemutatóval egybekötve.

Veszprém TV filmje egy Down szindrómás kislány életútját mutatja be. A szülők őszintén beszélnek arról az útkeresésről, mely az első pillanatok kétségbeesésétől napjainkig tartott. A Dórika – Boldogságunk története nézése közben szinte érezni lehetett a feltétel nélküli szeretet, ami Dóriból áradt, illetve amit a szülők sugároztak.

A filmben egy színes életet élő fiatal lányt láthatunk. Dórika egy csupa szív kislány, akinek a zenei érdeklődése és tehetsége mellett, igen jelentős sportsikereket tudhat maga mögött. Életében nagy sikernek számított a sikeres integráció a munka világába, hiszen 2016 őszétől, és még jelenleg is a Veszprémi Petőfi Színház alkalmazottja. Az alkotók kérésére a város intézményei önzetlenül csatlakoztak az elképzeléshez és segítették a megvalósítást.

Somody Zsuzsanna szerkesztő-rendező köszönetet mondott munkatársainak, a szülőknek, a színház dolgozóinak és a Kozmutza Flóra Általános iskola igazgatónőjének, akik nélkül ez a film nem jöhetett volna létre.

Filmjükkel, a Down-szindróma világnapján Dórika példáját bemutatva, arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy sikerül a pozitív példa erejével segíteni a downosok elfogadását és befogadását. Céljuk, hogy a film minél több emberhez eljusson, és remélik, hogy ezzel itt Veszprémben is hagyományt tudnak teremteni a Down-szindrómások világnapját ünnepelve.

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. tegnap 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.