Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

A Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást vörösiszap-ügyben

2017. március 24. 16:23 // Forrás: mti
A Győri Törvényszék folytatja le a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárását, miután a Győri Ítélőtábla csütörtöki végzésében kizárta a Veszprémi Törvényszéket - tájékoztatta a táblabíróság szóvivője pénteken az MTI-t.

Ferenczy Tamás elmondta, a Veszprémi Törvényszék elnöke azt közölte az ítélőtáblával, hogy ügyelosztási rendje szerint nincs olyan bírója, aki az ügyben jogosult lenne eljárni és ne lenne kizárva a megismételt eljárásból. A Győri Ítélőtábla a megismételt eljárásból kizárta ugyanis az első fokon eljáró bírót, két másik bíró az ügy nyomozati szakaszában járt el, egy bíróval szemben pedig kizárási ok áll fenn.

A másodfokú bíróság idén február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszéknek a vörösiszapper összes vádlottját minden vádpont alól felmentő határozatát. A döntés szerint az új eljárást az elsőfokú bíróság egy másik tanácsának kell lefolytatnia.

A másodfokú tárgyalás idén január 23-án kezdődött, miután a fellebviteli főügyészség az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte. Fejes Péter ügyész arra alapozta fellebbezését, hogy a törvényszék eljárási szabálysértést követett el, ítélete megalapozatlan, indoklási kötelezettségének nem tett eleget, így az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.

vehir.hu
további cikkek
Fenntartotta a Kúria a Mal Zrt. három egykori vezetőjének jogerős ítéletét Fenntartotta a Kúria a Mal Zrt. három egykori vezetőjének jogerős ítéletét Fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben a Kúria pénteken nyilvánosan kihirdetett döntésével. 2020. november 29. 4:30 A mai napig megdöbbennünk, ha kimondják: vörösiszap vörösiszap A mai napig megdöbbennünk, ha kimondják: vörösiszap Napra pontosan 10 éve történt a kolontári-iszapkatasztrófa. Cikkünkben felidézzük óráról órára, napról napra a tragédia és az azt követő emberfeletti helytállás minden lényegesebb mozzanatát. 2020. október 7. 15:00 Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszap-perben Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszap-perben Súlyosította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla pénteken az első fokon eljáró Győri Törvényszék bűnösséget megállapító ítéletét a vörösiszap-perben. 2019. december 13. 11:53 Felmentésüket kérték a vörösiszap ügy vádlottai Felmentésüket kérték a vörösiszap ügy vádlottai A vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte pénteken az utolsó szó jogán felszólalva a Győri Ítélőtáblán. A másodfokú eljárásban egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet. 2019. december 6. 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.