Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Napirend előtt a márciusi Közgyűlésen

2017. március 30. 8:04
Az egyetemről, a lengyel-magyar barátság napjáról és a belváros rehabilitációjának folytatásáról is szó volt napirend előtt a képviselőtestület csütörtöki ülésén.

Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) a belvárosi épületek megújításának lehetőségére kérdezett rá, konkrétan a Zöldházat, a Hotelt, a Szakszervezetek Házát és a húszemeletest nevezte meg.

A polgármester válaszában kijelentette: folytatódik a belváros megújítása: a színház, a Színházkert, a könyvtár és a múzeum megújítása szerves részét képezi a belváros rehabilitációjának. A Jobbik képviselője által említett épületek magántulajdonban vannak, ahogy például az egykori bútorgyár területe is, amivel jó lenne kezdeni valamit, ez a terület mint fejlesztési cél kiemelten szerepel az Európa Kulturális Fővárosa pályázatunkban.

*

Gerstmár Ferenc (LMP) a vasútállomás környékének megújításának lehetőségeit, valamint a vasúti közlekedés népszerűsítését illetően érdeklődött.

Porga Gyula polgármester elmondta: az intermodális csomópont pályázatában szűk keret állt rendelkezésre, amiből Veszprém nem nyert el támogatást. Ennek ellenére folyamatosan zajlanak az egyeztetések a MÁV-val illetve a volánnal, a város készülő mobilitási tervében szerepel majd a közlekedésfejlesztés ütemezése. Ha nem is egyetlen ütemben, de hosszabb idő alatt, fokozatosan megvalósítanák a korábban megfogalmazott jövőképet.

*

Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) a hadgyakorlatokkal kapcsolatban kérdezett: milyen intézkedéseket kíván előzetesen hozni a polgármester annak érdekében, hogy a veszprémiek nyugalma kellően biztosított legyen? A Jutaspusztán élők mikor kapnak némi kárpótlást azért, hogy az útjaik egy része szinte már használhatatlanná vált?

A polgármester írásban ígért választ.

*

Gerstmár Ferenc a Pannon Egyetem Georgikon karának esetleges elcsatolása kapcsán szóltalt fel. Hangsúlyozta: nem fogadható el semmiféle olyan intézkedés, amely a vidéki felsőoktatási intézményeket gyengíti, amely a Pannon Egyetem működését és létét veszélyezteti. Azt kérte a polgármestertől, hogy kérjen garanciát a kormánytól arra, hogy az egyetem megőrizheti egységét. Ugyanezt kérte Katanics Sándor is, aki szerint közlemények helyett cselekvésre van szükség az ügyben. Az ülésen felszólalt Kész Zoltán országgyűlési képviselő is, aki szerint egységet kell mutatni a város érdekét szolgáló ügyben, és arra biztatta a jelenlévő képviselőket, hogy aláírásukkal segítsék a szakminiszternek küldendő levelét.

Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) válaszul a parlamenti képviselőnek kijelentette: nem sikerült Kész politikai színjátéka. Ovádi egyeztetett a kancellárral és a miniszterrel, míg Kész nem. Hangsúlyozta: a Pannon Egyetem egysége nincs veszélyben. Ezt megerősítette a polgármester is, aki megjegyezte, hogy már a téma felmerülésekor egyeztetett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel, az egyetem egységét semmi nem fenyegeti. Arra kérte a parlamenti képviselőt, hogy a politikai csatározásból hagyja ki az egyetemet.

*

Halmay György (Fidesz-KDNP) a lengyel-magyar barátság napjáról emlékezett meg. Veszprém lengyel kapcsolatait megidézve elmondta: a veszprémi iskolák rendszeres kapcsolatokat ápolnak lengyel, elsősorban tarnówi partneriskolákkal, de léteznek krakkói és sziléziai kapcsolatok is. Február végén három tarnówi iskola igazgatója járt városunkban, hogy a 2017-es programokról egyeztessenek a Jendrassik-Venesz, a Dózsa és a Szilágyi iskolákkal. Külön meg kell említeni azt az ERASMUS+ programot, amelynek során a partneriskolák tanulói Tarnów szabadságának és függetlenségének 100 éves évfordulóját, illetve a két nemzet XX. századi szabadságtörekvéseit dolgozzák fel. Hozzátette: nagy becsben kell tartanunk ezt az ezer éves kapcsolatot, mert a történelem sokszor bebizonyította, hogy a lengyel az egyetlen nép, akikre mindig, minden körülmények között számíthattunk, és remélem, ők is számíthatnak ránk, magyarokra.

*

Brányi Mária alpolgármester (Fidesz-KDNP) a Brusznyai emlékét őrző rendezvényekről beszélt napirend előtti felszólalásában, különösen kitérve a héten megrendezett konferenciára, amelyről itt olvashatnak részletesebben.

*

Némedi Lajos alpolgármester (Fidesz-KDNP) az április 22-én immáron 4. alkalommal megrendezendő Egészség Útja rendezvényről beszélt. Az Egészséges Veszprémiekért Egyesület elnöke, Leitold László, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház és Veszprém Város Önkormányzata összefogásával egy teljes napot szenteljnek az egészséges életmódnak és ehhez kapcsolódó, megfelelő életvitel elsajátításával. Sportversenyeket, előadásokat terveznek, illetve a Petőfi Színházban jótékonysági koncertet szerveznek Zséda fellépésével, a koncert bevételével minden évben a megyei kormány egy-egy osztályát támogatják.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.