Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Nem leszünk otthon húsvétkor

2017. április 6. 12:45 // Forrás: szallas.hu
A szallas.hu felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek fele böjtöl nagypénteken.

Nem kérdés, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása bejött a magyaroknak, a Szallas.hu kutatásában résztvevők 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, és persze sokan ki is használják. A tavalyi húsvéthoz képest például már most 2,5-szer annyian foglaltak belföldön szállást. „A húsvét általában véve is utazós ünnep, de ez most még inkább igaz, hiszen minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól” – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A vendégsereg harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek. Az átlagos foglalási érték 49 667 forint, és minden negyedik magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát. Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula és Siófok követi. „Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek” – tette hozzá Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

A Szallas.hu adatai alapján egyébként a legtöbben már pénteken útnak indulnak, persze előtte, illetve nagypénteken még sanyargatják magukat egy kicsit. A Szallas.hu kutatásában résztvevők közel fele ugyanis böjttel várja az ünnepet, de a többség csak kicist, a 40 napos megtartóztatás 100 böjtölőből csak háromra jellemző. „A leggyakoribb, hogy a húst vonjuk meg magunktól, ezt követi az alkohol absztinencia, de 100 honfitársunkból 7 még a házaséletről is lemond a húsvét előtti időszakban, de legalább nagypénteken” – tette hozzá Mészáros Judit.

vehir.hu
további cikkek
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön. Közben Veszprémben krizmaszentelési szentmise vezette be a szent háromnap ünneplését. ma 10:20 Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége Többnapos üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre a szállásfoglalók többsége A belföldi szállásfoglalók csaknem 80 százaléka két- vagy hároméjszakás üdülést tervez húsvétra és a tavaszi szünetre, a legtöbben az ország északi részére fognak utazni - közölte a szallas.hu pénteken. 2024. március 22. 11:16 Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Elismeréseket adtak át az ünnepi állománygyűlésen Csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából rendezték meg az állománygyűlést, melynek helyszínéül az Agóra színházterme szolgált. A rendezvényen számos elismerést adtak át. A Légierő és a veszprémi Erkel Ferenc Városi Fúvószenekar közösen örvendeztették a nagyérdeműt. 2024. március 15. 14:33 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.