Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Megzavarták az MSZP fórumát

2017. április 6. 20:09
Botka László és Molnár Gyula csütörtök esti fóruma nem mindenkinek tetszett, egy volt DK-s demonstrált, és fütyülte ki a politikusokat a Kossuth utcán.

Csütörtök este a Főposta téren, nagyjából száz, javarészt idős ember előtt fórumozott 15 percet Molnár Gyula, az MSZP elnöke és a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László. A politikusok a már megismert kampányszlogen, azaz a „fizessenek a gazdagok” témája köré építették beszédüket.

Azt mondták, azzal kell foglalkozni, hogy mi történik valójában az emberekkel. Molnár Gyula szerint az oktatáson, az egészségügyön és a szegényeken kellene segíteni.

„Olyan országban szeretnénk élni, amelyben a gazdagok többletterhet vállalnak. Ezekből a többlet lehetőségekből el kell érnünk azt, hogy az emberek jobban, és békességben éljenek”- mondta.

Botka László elzavarná a Fideszt, mert elkeserítőnek látja, hogy az emberek kiszolgáltatottnak érzik magukat, a kormányzó párt pedig szerinte minden döntésével a leggazdagabb réteget segíti, az átlagjövedelműeket pedig elképesztő terhekkel sújtja. Úgy látja, a Fidesz fél attól, hogy az MSZP nagyobb közteherviselést akar véghezvinni.

Az MSZP bocsánatot kér a választóitól, tanulna a korábbi évekből, és visszanyerné a szavazóik bizalmát.

„Garanciát nyújtunk arra, hogy most már valódi, igazi, megbízható, szocialista baloldali politikát fogunk folytatni, ami az emberek döntő többségének érdekeit képviseli. Ígérjük nekik, hogy soha többet nem fogjuk őket elárulni”

- fogalmazott Botka László, aki szerint a kormányváltáshoz minden demokratának össze kell fognia.

A csütörtöki fórum nem mindenkinek tetszett, a 2003-ban az MSZP-be belépő, majd onnan a Demokratikus Koalícióhoz átevező Szabó Bálint ahogy Botkáék minden kampányfórumára, Veszprémbe is ellátogatott.

Síppal és egy pulpitussal érkezett a Kossuth utcára, ahol elmondta, a Szeviép Zrt. által ki nem fizetett alvállalkozókat képviseli. Korábban a Magyar Időknek és nekünk is elmondta, a szocialisták parlamenti frakcióvezetőjéhez, Tóth Bertalanhoz fordultak, hogy kezdeményezze az országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását a Szeviép-ügyben. “A károsultak továbbra is úgy gondolják, hogy Botka László szegedi polgármester, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő az, akiknek a politikusok közül a legtöbb köze volt a Szeviéphez”

Ismert: 2010 nyarán rendelték el a cég felszámolását, amely akkor már 379 partnerének tartozott 11 milliárd forinttal. 2013-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csődbűncselekmény ügyében nyomozást kezdeményezett, az eljárás jelenleg is tart. 2008 és 2010 között a társaság vezetője Pistrui László volt, aki Ujhelyi Istvánnak, az MSZP európai parlamenti képviselőjének is üzlettársa volt egy másik vállalkozásban-szegedma.hu

Botka többször is azt állította, hogy a szegedi önkormányzatnak semmi köze nem volt a Szeviéphez, azóta kiderült: a város cégei több megbízást is adtak a társaságnak, a helyhatóság pedig konzorciumi partnerként kötött szerződést a vállalattal. A múlt héten derült ki: az egyik ilyen szerződés esetében négy tételben, de egyetlen nap alatt kétmilliárd forintot fizetett ki a szegedi önkormányzat közvetlenül a Szeviépnek 2010 májusában- írja a Magyar Idők.

Szabó Bálint azt mondta, a legutóbbi szegedi közgyűlésben játékpénzt szórt a képviselőkre, és azt követelte Botka Lászlótól, hogy vegye át a károsultak petícióját, amitől a szocialista polgármester elzárkózott. Szabó Bálintot elmondása szerint ezután a rendőrségre szállítatták, ahol három órán keresztül tartották fogva.

Szabó megígérte, hogy minden MSZP-s fórumhelyszínre elmegy, és felhívja a figyelmet a szocialista miniszterelnök-jelölt nevéhez kötődő visszaélésekre.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.