Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Versenyezni vagy együttműködni?

2017. április 26. 16:33
Egy sikeres munkahelyet vajon mi épít jobban? Ha mindenáron a konkurencia fölé próbál emelkedni, vagy ha összefog a másikkal? Erről tartott előadást dr. Mérő László szerdán az Iparkamarában.

Vigyázat, spoiler! A válasz a feltett kérdésre egyáltalán nem vagylagos, versengés és kooperáció akár együttesen is jelen lehet. Mérő László, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanára előadásában a játékelmélet segítségével mutatott rá összefüggésekre, a játék ugyanis remek modellként szolgálhat fontos kérdésekben, és akár munkahelyi helyzetekben is.

Valószínűleg mindenki ismer olyan helyzeteket, amelyek tisztán kooperatívnak tűnnek. Ilyen eset például, amikor két fél elveszíti egymást a tömegben és aztán elkezdik keresni a másik félt. Együtt kell működniük ahhoz, hogy megtalálják egymást, matematikailag azonban sokkal nagyobb valószínűsége van, hogy egymásra találnak, ha az egyik fél egy helyben marad. A két fél közti szimmetriát ilyenkor fel kell rúgni.

Amerikában ezt a gyerekek már az iskolában megtanulják, ahol több feladatot is közösen kell megoldaniuk, úgy, hogy muszáj mindig egy főnököt választani, aki helyén kezeli a szituációt. Ennek egyik speciális formája lehet az arbitrátor, vagyis egy bíró választása, aki nehéz vitákban döntést hozhat. Pénzügyi tárgyalás alkalmával gyakran előfordul például, hogy a két fél megpróbál győzni egymás felett, aminek az eredményeként aztán képtelenek megegyezni. Ilyenkor a választott bíró lehetőséget ad egy utolsó ajánlatra mindkét fél részéről, amelyek közül az egyik fölött ítél. Ennek köszönhetően pedig a felek hirtelen olyan ajánlatot tesznek, amely mindkettőjük számára igazságos, akárhogy is dönt a bíró. A kompromisszum létrehozásának legjobb eredménye tehát néha furcsamód épp az, ha kizárjuk a kompromisszumot.

Nehéz helyzetek megoldásában ugyanakkor fontos lehet a gondolatok szinkronizálása is: kell egy olyan személy, aki képes hangosan kimondani azt, amit már mindenki tud. Ők azok, akikből jó főnök lehet, mert képesek egy irányba mozdítani a csapatot.

Mérő László emellett rámutatott egy nagyon fontos téveszmére is: a versengés nem zárja ki a kooperációt, mi több, sok esetben az ellentétes érdekek jelenléte javíthatja is az esélyeket. Képzeljünk el például egy halódó kisvárosi kávéházat, amivel szemben létesül egy másik kávéház. Az első gondolata mindenkinek az, hogy mindkettő majd csődbe megy, a helyzet mégsem ez. Hirtelen mindegyik emberekkel telik meg, a két fél tulajdonképpen inspirálja egymást és mindkettő képes tovább vinni a vállalkozását.

A konkurencia tehát egyáltalán nem ördögtől való, a hazai kultúrában azonban hajlamosak vagyunk az ellenfélre feltétlenül legyőzendő ellenségként tekinteni. Pedig sokkal hasznosabb lenne, ha az amerikai és japán modell szerint tudnánk gondolkodni, amelyek úgy vélik, hogy az ellenfél alkalmas arra, hogy rávilágítson a gyenge pontjainkra. Vagy éppen mérceként szolgál, aminek segítségével bemérhetem magam és megtalálhatom a helyem a világban. Sőt, a versengés és a kooperáció így akár egyszerre is megjelenhet, mint az amerikai fociban, ahol a tagok egyszerre működnek együtt egymással, miközben a kispadon ülőkkel versenyeznek is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.